70 évvel ezelőtt…
Január 25-én, Vass Alberik plébános nevenapjának előestéjén a tihanyi énekkar Károlyi János kántortanító vezetése alatt két énekszámmal köszöntötte, a jókívánságokat pedig Kovács Ferenc énekkari tag tolmácsolta. – Este 9 óra körül hosszabb időn át Tihanyból is látható volt az Aurea borealis szép rózsaszínű, erősen ragyogó, körbe-körbe tüzes fénye, melyet több helyen néhány alulról fölfelé törő sugárnyaláb szakított meg. Az északi fényen keresztül is jól láthattuk a csillagok ragyogását. Sok tihanyi lakos háborút jósolt belőle.
…
Március 10-én megérkeztek Dr. Nemes Vazul pannonhalmi főiskolai tanár és Jordán Emil, győrszentmártoni hitelemző a budapesti nemzetközi eucharisztikus kongresszusra előkészítő három napos kis-missió (tríduum) tartása végett. Az első beszédet este 7 órakor Dr. Nemes Vazul mondotta, a litániát Vass Alberik plébános végezte.
11-én reggel 7 órakor missiós beszéd, mondotta Jordán Emil. 3 órakor gyermekek megáldása, végezte Dr. nemes Vazul. – 4 órakor külön beszéd az iskolás gyermekek részére, mondotta Jordán Emil. Este 7 órakor közös missiós beszéd, mondotta Dr. Nemes Vazul. Utána litánia, végezte Vass Alberik.
…
A kis missió gyónóinak száma 614.
…
Április 16-án Nagyszombat. A reggeli szertartásokat Dr. Kühár Flóris végezte a szentmisével együtt. (…) A körmeneten részt vettek és vacsorán vendégeink voltak Dr. Hóman Bálint kultusz-, Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter, Dr. Pesthy Pál volt igazságügy-miniszter, Dr. Stolpa József államtitkár, Dr. Mesterházy Ferenc Veszprém megyei főispán, Dr. Kultsár István kormánybiztos, Dr. Terbócz Miklós, min. o. tanácsos és Hofer László földbirtokos. – Nagyon sok idegen volt a körmeneten. Legalább 70 autóval voltak itt. Hajó is volt Siófokról és almádiból Balatonfüreden át.
…
Június 5-én pünkösd ünnepe. (…) Angelo Rotta nuncius Vass Alberik tihanyi plébános és Szorg Antal kíséretében autón Balatonfüredre mentek át és ott 10 órakor a plébániatemplomban ünnepélyes szentmisét pontifikált a veszprémi kispapok segédletével. Délre visszatért. – Az apát úr szintén Balatonfüredre ment Dr. Faludi Marcellin, Dr. Mihályi Ernő és Dr. Tihanyi Gál kíséretében; ott a fürdőtelepi kápolnában csendes misét mondván megáldotta a Hungária Yachtklub új kikötőházát és 15 vitorlást meg csónakot. Ebédre visszatért. Este 7 órakor az Apostoli Nuncius úr az Apát úr és Szorg Antal kíséretében ismét bement Balatonfüredre. Már előbb beindultak autón Dr. Faludi Marcellin, Dr. Mihályi Ernő, Dr. Szívós Donát, Dr. Tihanyi Gál, Rozmán Richárd és Dr. Horváth Detre, hogy az eucharisztikus körmeneten segédkezzenek. Az Apostoli Nuncius úr vezetésével a balatonfüredi fürdőtelepi kápolnából 1/2 8 órakor indult el a körmenet a hajókikötőbe; ott összesen 15 hajó várta a körmenetben résztvevőket. A kikötőből 8 órakor indult el a hajós körmenet, elöl az Oltáriszentséget vivő gyönyörűen kivilágított és feldíszített vezérhajóval, majd néhány kisebb hajó következett; ezek után sorban a többi nagyobb gőz- és motoros hajó, halászgőzös- és halászmotoros, mind szépen kivilágítva. Egyik hajón a tihanyi Visszhang dalárda énekelt Károlyi János kántortanító vezetésével. A tihanyi hívek Vass Alberik plébános vezetése alatt körmenetben vonultak le a tihanyi mólóra, és ott égő gyertyákkal várták az Oltáriszentséget. A szentséges hajó a tihanyi móló vége közelében megállott áldásra és megvárta, míg a többi hajó díszmenetben, tisztelegve elvonult mellette, és József királyi herceg kastélyának magasságában megfordulva újra felsorakozott utána. Áldás után a vezérhajó a többi kíséretében ünnepélyes méltósággal visszatért Balatonfüredre. Ott a hajókikötő hídjával szemben levő zenepavilonban rövid ájtatosság volt szentségi áldással. A körmenet 1/2 10 óra tájban fejeződött be. A hajókon mintegy 1200 ember vett részt a körmenetben. Szépen ki volt világítva a kolostor, a Sport-szálló, a Biológiai intézet és József királyi herceg kastélya.
…
Június 26-án Jézus Szíve vasárnapja. (…) Ma volt a Jézus Szentséges Szívének tihanyi kegyoltárához a második, immár országosnak tervezett és nevezett zarándoklat. Ez azonban csak a környékbeliekre korlátozódott. Legfeljebb csak 140 zarándok érkezett. (…) A zarándoklat sikertelensége két okból magyarázható: a budapesti eucharisztikus világkongresszus és a balatoni eucharisztikus körmenet közelsége, valamint a rendezés egységességének hiánya, illetve rendezetlensége. Az ebből származó félreértések és viták valószínűleg véglegesen megfojtották e szépnek tervezett zarándoklást.
…
Augusztus 14-én Károly király emlékünnep. Néhány száz zarándok érkezett. 11 órakor Apát úr a templomban csendes misét mondott, a Kálvárián pedig 12 órakor Tihanyi Miklós mondott csendes misét. Az előbbin Dr. Rott Nándor megyéspüspök úr is részt vett. Egyházi beszéd ebben az évben nem volt. (A rendezőség kapkodása, rendetlensége ebben az évben még nagyobb fokban érvényesült!)
…
Szeptember és október hó folyamán elkészült az apátsági székház épületének cseréptetővel fedése; egy része már régebben cseréppel volt fedve, míg a tető belső oldalai még mindig zsindelytetővel voltak ellátva, de már annyira elkorhadt, hogy félni lehetett beszakadásától. – Átalakították a kéményeket is, mivel a kályháknak Hartmuth-rendszerű átalakítása ezt megkívánta. A kályhák átalakítása általában sikerült. De mivel néhány szobában a régi össze-vissza repedezett kályhákat tákolták össze, másutt pedig a kéménybe vezető kályhacsövek töredezettek és toldozottak, a kályhásnak meg minduntalan katonai szolgálatra való behívása nagyon sürgette az átalakítás befejezését, még sok hiány vár javításra. Egy-két szoba kályhája füstöl is. Azt azonban el kell ismerni, hogy az átalakítás következtében sok fűtőanyag megtakarítás érhető el.
(Adalékok a tihanyi apátsági székház Historia domus-ához, 1935-1944)
