Érszegi Géza: Amiről a pecsét mesél
Magyarországon az első két évszázadban csak a királyi pecsét számított közhitelűnek. III. Béla király azonban – egyik 1181-ben kelt oklevele tanúsága szerint – elrendelte, hogy az előtte lefolytatott ügyeket foglalják írásba. Ez a rendelkezés szükségessé tette, hogy az országban másutt is legyenek hiteles írást kiadni képes intézmények, azaz hiteleshelyek. A királyi udvar irodája ugyanis nem győzte az ország írásbeliségének egészét intézni, az ország lakói sem utazhattak a királyi udvarba minden egyes hivatalos írást igénylő üggyel.
A 12. század végén kezdik az egyes szerzetesrendek (bencés, premontrei, keresztes) konventjei, valamint a székes- és társaskáptalanok az ország lakosságának a hiteles írást kívánó ügyleteit írásba foglalni. A hiteleshelyi szervezet nemcsak a magánjogi írásbeliség területén töltött be fontos feladatot, hanem szorosan kapcsolódott a királyi udvar ügyintézéséhez is. Eredetileg a bíró a poroszlója által idézett, az ő feladatát vették át – az Aranybulla 1231-i megújításának tanúsága szerint – a hiteleshelyek. Hiteleshelyi embert kértek ugyanis az udvar által kiküldött királyi, vagy nádori ember mellé tanúnak, ha a királyi vagy nádori ember birtokba-iktatást végzett, idézett, vagy vizsgálatot tartott. Az ott történtekről azután az illetékes hiteleshely referált írásban az őt ezzel megbízó személynek. A magánszemélyek egymásközti ügyleteit is a hiteleshelyek foglalták írásba.
1351-ben I. (Nagy) Lajos király a hiteleshelyi tevékenységet a káptalanokra és a nagyobb konventekre korlátozta. E rendelkezés alapján a következő években általános pecsétrevízió kezdődött: a király a káptalanok és konventek pecséteit magához kérette Budára és megvizsgáltatta. I. Mátyás király a hiteleshelyeket 1471-ben királyi kegyurasága alá vette. A kisebb hiteleshelyek iránti bizalmatlanság hatására 1486-ben és 1492-ben is foglalkoztak velük az országgyűlésen. 1492-ben megszabták, hogy hiteles pecséttel rendelkező konvent csak az lehet, ahol 8-10 vagy legalább hét felszentelt pap van, valamint a hiteleshelyi kiadványokért a konvent fejét és az őrt tették felelőssé. A hiteleshelyek által kiállított oklevelek illetékét már a 13. század végén rögzítik, ahogy meghatározták napidíjukat, egyéb költségeiket is.
A hiteleshelyen az oklevéladással az őr (custos), az olvasó (lector) és a jegyző (notarius) foglalkozott. A jegyzők nem voltak egyháziak. Az olvasó felügyelt az oklevél tartalmára, az őr pedig a pecsétre. A hiteleshelyeken az okleveleket a korai időben két vagy több példányban készítették (par, chirographum), amelyből az egyik példány a hiteleshely őrizetében maradt. Utóbb a bevallások (fassiones) fogalmazványait könyvbe másolva (protocolla) őrizték, a királyi parancslevelekre pedig rávezették a jelentés (relatio) fogalmazványát. Magyarországon a közjegyzőkhöz hasonló funkciójukban 1874-ig működtek a hiteleshelyek.
Ilyen hiteleshely volt a tihanyi konvent is. Noha az alapítólevél csak a tihanyi templom alapításáról (1055) tanúskodik, a monostoráról pedig csak később (1090 körül) olvashatunk, s hogy a monostor a bencés rendhez tartozik, arról még későbbi híradások (1262) szólnak, mégis jelentkezése a hiteleshelyek között (1228), bizonyítja, hogy a monostor már ekkor kétségtelenül bencés. S annak ellenére, hogy néhány esztendeig a ciszterci rendé volt (1271-1274), az oklevelek sora is tanúsítja a konvent bencés jellegét. Jelentőségét a középkorból fentmaradt a konvent által kibocsátott csaknem másfélszáz hiteleshelyi oklevél bizonyítja E tevékenységének virágkorát kétségtelenül a 14. század dereka előtt kibocsátott számtalan oklevél közül, több mint száz ránkmaradt oklevél jelzi. Tevékenységi köre a Veszprémi Egyházmegye akkori területe, sőt azon belül is inkább a Balaton északi partja volt.
Hiteles pecsétje is fentmaradt. Rajta a képmező bal oldalán egy püspök oldalnézetben ábrázolt képe látható. A püspök a fején süveget, vállán miseruhát visel, bal kezével pásztorbotját tartja, jobbját áldóan emeli az előtte térdelő két kapucnis ruhába öltözött, kezüket a püspök felé kérőn nyújtó (szerzetes) alak felé. A pecsét körirata: + SIGILLVM CAPITVLI DE TICHON. (= A tihanyi káptalan pecsétje).
A püspök alakjában Szent Ányosnak, Orléans (Franciaország) püspökének alakját látják. Szent Ányos Galliában Vienne közelében született 358 táján. Fiatalon remeteségbe vonult, majd szerzetes lett Orleans-ban. Harmincévesen lett a város püspöke, s kilencvenes éveinek közepén halt meg 453 november 17-én. Hosszú élete során sokat tett a városáért, amely különösen hálás volt neki, hogy tanácsai és imái révén sikerült megmenteni a várost Attila hun seregétől (451). Orleans-ban temették el. Sírja zarándokhely lett; itt tették le a frank királyok ünnepélyes esküjüket, ha szerződést, szövetséget kötöttek, sőt itt tisztázhatták magukat a főemberek, ha gyanúba keveredtek, hogy hűtlenek lettek urukhoz. Egyúttal tisztelték mint a város védelmezőjét az idegen hadakkal szemben. A történelem zivatarai nem kímélték Szent Ányos ereklyéjét sem, sokszor kellett menekíteni. 1029-ben II. (Szent) Róbert király idején városában az újjáépült Szent Péter székesegyházban kapott végső nyughelyet. Sajnos, 1562-ben az ereklyéjét elpusztították. Szűz Mária és az ő tiszteletére alapította I. András király 1055-ben a temetkezési helyül választott templomot. Az uralkodó és uralkodó közötti egyezséget, az uralkodó és alattvalói közötti hűséget szavatoló Szent Ányos nem véletlenül lett a templom védőszentje. I. Andrásnak ugyanis nemcsak a császár vezette idegen hadak újabb és újabb rohamaival kellett megküzdenie, de szerette volna fiának, Salamonnak is a trónt biztosítani. Esküvel erősített ígéretet kapott mind a császártól, mind pedig testvérétől, Béla hercegtől, hogy nem lesz idegen támadás áldozata az ország és fia következik utána a trónon. A király tehát az idegen hadak ellen az ország védelmét, meg a fiának szánt trónt a városát és a hűségesküt szavatoló Szent Ányos védelme alá helyezte.
Mivel a tihanyi konvent által kibocsátott oklevelek sora 1351-ben megszakadt, ezért joggal hihetjük, hogy a konvent hiteleshelyi tevékenységének vége I. (Nagy) Lajos királynak a kisebb, hiteleshelyi tevékenységet folytató konventek megszüntetését elrendelő dekrétumának (1351) köszönhető. Persze ezután is adhatott ki a tihanyi apát és a konvent hiteles oklevelet, ezek azonban csak saját, hiteles írást kívánó ügyeikben születtek meg. A monostor 1508-ban, amikor a rendi vizittorok bejárták az ország nyugati felén lévő bencés monostorokat, s köztük látogatást tettek Tihanyban is, mindössze négy szerzetest találtak az épületben. Közülük három volt felszentelt pap. A monostor ügyeit az akkor is távol lévő, az apátság ügyes-bajos dolgaiban eljáró királyi biztos (commendator) irányította, aki gondosan restauráltatta a monostor épületeit, s a benne élő szerzeteseknek – szabálytalanul – évi fizetést adott az apátság jövedelmeiből. Mindenesetre egyetlen könyvet, sem liturgikus, sem más berendezési tárgyat nem vettek leltárba a látogatók.