Korzenszky Richárd OSB
"Nézd, mi mindenünket elhagytuk és követtünk téged.
Mi lesz a jutalmunk?"
(Máté 19,27)
Örökségül kapja…
Az örökség nem adok-veszek alapon jön létre. S egyáltalán nem mindegy, hogy egy nemzedék mint hagy örökül a rákövetkező nemzedéknek. Régen rossz, ha valaki úgy állítja be az életét, hogy azon töpreng: mit fogok örökölni. Az örökség: ajándék, - ajándék kell hogy legyen. Jézus ajándékul önmagát adja nekünk. Testamentumot ad: Ez az én testem, ez az én vérem. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Jézus körül ott vannak az apostolok, akik még nincsenek tisztában azzal, hogy miként is fog alakulni ez az egész ügy. Ők még azon tanakodnak, vajon ki fog az Úr jobbjára ülni, ki fog a baljára ülni, azon tanakodnak, vajon most állítja-e vissza Izrael országát, - nem tudják még, hogy Jézus tulajdonképpen kicsoda. De a föltámadás után, amikor Jézus megszólítja őket: Békesség! Én vagyok! -, akkor már kezdik sejteni. És amikor azt mondja nekik Jézus, hogy menjetek az egész világra, és tegyétek tanítványommá a népeket, akkor már érzik ennek az örökségnek a felelősségét. Amit nem ők követeltek ki Jézustól. Hanem Jézus valamit rájuk bízott.
S akkor elkezdődik a kereszténység története. A kereszténység története, amit megfogalmazhatunk egyszerűen a zsoltáros szavaival is: keresni a békét, és járni utána. "Keresd a békét és járj utána!" (33.? zs.) Ez a címe annak a naptárnak, amit a zarándokok kezükbe kaptak, itt fönn, a szentélyben. Szent Benedek ezt köti lelkére minden tanítványának. Keresd a békét, és járj utána!
Ennek a világnak, amelyben élünk, sok mindenre szüksége van. Nem is tudja talán, mi minden kell neki. Mert ez a világ elsősorban birtokolni akar, s közben elfelejt igazán létezni.
"Mi mindent elhagytunk, s követtünk Téged. Mi lesz a jutalmunk?" Mit fogunk kapni? Péter is még ebben a "birtokolni" tudatban van. Még nem tudja, hogy sokkal fontosabb minden ember számára az, hogy "ki vagyok?", mint az, hogy "mim van". Sok mindent el lehet venni tőlem. De nem lehet elvenni tőlem azt, aki vagyok. Nem lehet elvenni tőlem azt, hogy kinek a lenyomata van bennem visszavonhatatlanul. Nem lehet elvenni tőlem a bennem kialakuló Krisztus-arcot. Nem lehet elvenni tőlem azt a békét, amit Jézus tud ajándékozni nekem.
Ez a világ elsősorban birtokolni szeretne. Gyűjteni szeretne. Azok, akik megjárták a fizikai utat Pannonhalmától Tihanyig, tudják nagyon jól, mennyi fölösleges terhet cipelhet az ember magával. S mennyire jó volna megszabadulni minden fölösleges súlytól, ami lehúz, ami gátol az előrehaladásban.
szent Benedek beszél a Regula előszavában arról, hogy "szárnyaló szívvel" fussuk végig az Úr parancsainak az útját. Nem beszél arról szent Benedek, hogy mi mindent gyűjtsenek. De beszél Szent Benedek a találkozásokról, és minden út és minden élet tulajdonképpen találkozások sora.
Érdekes és érdemes volna elbeszélni, följegyezni, hogy a zarándokok kikkel, mikor, hogyan találkoztak. Kik hogyan fogadták őket. Kitárt szívvel… Egyről már hallottam, a veszprémi fogadtatásról. És bizonyára másutt is voltak kitárt szívek, kinyújtott kezek, amelyeket meg lehetett fogni.
Arcok… az életünk folyamán arcok villannak föl. Szüleink, nagyszüleink arca, hozzátartozóink arca, tanáraink arca, osztálytársaink arca, - élők és holtak együtt. Valami ilyesmiről próbáltam beszélni a képek segítségével azon a bizonyos kiállításon, amit az imént nyitottunk meg a Regében, s amelyen a jelenlévők közül jó néhányan ott voltak. Arcok. De ezeket az arcokat egybe kell hogy fogja valami. Ezek nem különálló arcok.
A révfülöpi templomban volt egyszer egy csodálatos élményem. Amikor úrfelmutatáskor fölemeltem a kelyhet, egyszer csak azt vettem észre, hogy a kehelyben ott van egybefogva az egész közösség.
Krisztus az, aki bennünket egybegyűjt. Krisztus az, aki kell, hogy a mi arcunkban tükröződjön. Zelk Zoltán egyik versének néhány sorát hadd idézzem:
"Hajolj fölém, bárhol vagy is.
mert ha egy pillanatra is
elveszítem az arcod,
elveszítem az arcom.
Hajolj fölém, mert nincsen arcom,
ha nem hajol fölém az arcod."Nem mindegy, hogy kinek a tekintetét tükrözöm vissza. És nem mindegy, hogy mások az én tekintetemet miként tükrözik vissza. Szent Benedek az ő szerzeteseitől tulajdonképpen egyetlenegyet kíván: nem kívánja meg tőlük, hogy tudósok legyenek, azt sem, hogy ügyesek legyenek, csupán azt kívánja tőlük, hogy egész életükön keresztül keressék az Istent. "Nem keresnél, ha már meg nem találtál volna!" – mondja Szent Ágoston. Valamilyen módon, valahol mindannyiunk számára felragyogott az Isten valósága. És megtapasztaltuk, hogy velünk az Isten. De újra és újra rá kell döbbennünk arra, hogy várakozásban élünk, és egész életünk vándorút, várakozás és találkozás.
Ma Szent Benedeknek, Európa védőszentjének van az ünnepe. S hogy hol is van ez a kereszténynek mondott Európa, sokat tűnődhetünk erről. Az mindenképpen biztos, hogy ennek az Európának, amelynek vannak keresztény gyökerei, szüksége van olyan emberekre, akik bátran keresik az igazságot, bátran merik vállalni mindig az utat az Isten felé. Szent Benedek közösségei szerte a világon modell-értékű közösségek lehetnek. Nem tökéletes emberekből állanak. Gyarlók, gyatrák vagyunk mi is. Esendők, mint mindenki más ember. De ha komolyan vesszük Szent Benedek tanítását, figyelmeztetését, akkor rájövünk arra, hogy a különbözőségeinkből tevődhet össze az igazi közösség. Ismerjük a pannonhalmi ebédlő emblémáját, azt a képet, amely egy kulcskarikát ábrázol. A felírás: "Non omnia possumus omnes." Magyarul: Nem vagyunk mindannyian mindenre képesek. De érdemes kiegészítenünk: Mindannyian, akik itt vagyunk, és mindenki, bárhol legyen is a világon, képes valamire. S ha ezt a valamit egyberakjuk és összeáll egy nagy egésszé, akkor megváltoztathatjuk a világot. Ha nem tartjuk meg magunknak, ha nem tenyerelünk rá erre a világra, ha nem akarjuk bekebelezni, hanem ha szolgálni akarjuk a világot, azokkal az adottságainkkal, amelyek éppen vannak, amiket ajándékba kaptunk az Istentől, akkor át fog alakulni ennek a világnak az arculata. Építői lehetünk egy új világnak. Nem szabad keseregni, szomorkodni, - sok minden volna, ami miatt lehetne -, sokkal fontosabb észrevenni, hogy igenis vannak közösségek, vannak helyek, ahol mondanak igazat, s vannak emberek, akik szeretnék az életüket tisztábban élni. Bárcsak mi is közéjük tartozhatnánk.
Uram, mi elhagytunk mindent és követtünk Téged, mi lesz a jutalmunk? Vajon képesek vagyunk-e, voltunk-e, leszünk-e elhagyni mindent, ami fölösleges, és csak az egy igazán szükségesre törekedni.
Ti, akik elhagytátok értem otthonotokat, szüleiteket, barátaitokat, százannyit kaptok és az örök életet. Százannyit kaptok… Nem azért kell elhagyni mindent, hogy majd százannyit kapjunk, - ez az adok-veszek kereskedői szellem -, hanem bátran ki kell szakítanunk magukat ennek a világnak a fogságából, és oda kell fordulnunk a végtelen Isten felé. S egyszer csak ajándékba kapjuk valóban az életet. Már itt, ezen a földön.
Szoktam mondani, a nagyvonalúságra még sosem fizettünk rá, de a kicsinyességre mindig. Ha görcsösen ragaszkodni akarok önmagamhoz, akkor arra ráfizetek. Ha nagyvonalúan képes vagyok megosztani magamat másokkal, akkor megtörténik a csoda, a kereszténység csodája. A másik emberen keresztül, akinek odaajándékoztam magamat, beköltözik az én életembe az Isten.
Adjunk hálát azért, hogy mi, úton lévő emberek, együtt lehetünk. Hogy mi, küszködő emberek, akik az Úr parancsainak útján akarunk járni, olykor-olykor megtapasztaljuk a kegyelem pillanatait, és úgy érezzük: valóban velünk az Isten. Ez nem egyszerűen érzés csupán, hanem valóság. Menjünk bátran az emberek közé! Szükség van helyekre, szükség van szerzetesi közösségekre, szükség van fiatalokra, akik merik elkötelezni magukat, akik mernek hűségesek lenni eszményekhez, nem pedig érdekekhez. Szükség van fiatalokra, akik merik vállalni azokat a gyökereket, amelyeket itt is, nálunk is érzékelni lehet a magyarságnak ezen az ősi szent helyén.
Adjunk hálát! Emeljük föl szívünket! És járjunk felszabadult lélekkel az Úr parancsainak útján!
Nem szabad elfelejteni: Szent Benedek Regulája nem ragasztja bele az itt és most körülményei közé szerzeteseit, és nem szabad nekünk sem beleragadni a mostani pillanatba. A nagyböjtről szóló Regula-fejezetben van egy nagyon érdekes mondat: minden, amit tesznek, minden nagyböjti önmegtagadás, több imádság, többlet-szolgálat nem öncélú, hanem minden azért történik, hogy "a Lélek örömével várják a szent Húsvétot".
Mindannyian kell, hogy a Lélek örömével, szárnyaló szívvel tudjunk járni az Úr parancsainak útján, és kell, hogy várakozásunk húsvéti várakozás legyen, a beteljesülésre való várakozás.
Eucharisztiára jöttünk össze, hálaadásra. Hálát adunk a közösségért, hálát adunk azért, hogy mi, bencések itt újra jelen lehetünk, bármilyen szerényen is. De mégis vagyunk. S sokkal fontosabb az, hogy kik vagyunk, mint az, hogy mink van. Sokkal fontosabb az, hogy Istent kereső emberek legyünk, mint az, hogy bármit is birtokoljunk.
Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz!
De amíg az Úr el nem jön, addig mi állandóan úton vagyunk.
Adja Isten, hogy mindannyian, fiatalok és idősek szárnyaló szívvel tudjunk járni az Úr parancsainak útján, amíg ő el nem jön.
Szent Benedek ünnepén, 2007. július 11.