A tihanyi perjelnaplóból - 1852 - 150 évvel ezelőtt…
1.§ A házzal kapcsolatos események
Apát nincs.
A perjel Rauch Szaniszló, egyben raktáros, levéltáros és számvevő
Alperjel Pink Jusztin, egyben házgondnok.
Horváth Tivadar, házi lelkiatya
Krisztiany Piusz jószágkormányzó.
A plébánosi teendőket ellátja Hyross Bernát.
Káplán Belák Ciprián
Az apátságon kívül élnek a plébániák vezetői
Zamárdiban Széchányi Kristóf, a rend legidősebb tagja
Endréden Kiss Vencel
Kapolyon Vaszari Egyed
Aszófőn Schrott Róbert
Füred-Savanyúvíz - Tihanyból látják el
Két testvérünk hunyt el. Polgár Ince, főmonostori lelkiatya, március 15-én, életének 72. évében, valamint Kapusztyák Lucián, a szabad tudományok és a bölcselet doktora, a nagyszombati gimnázium szeretett tanára, június 24-én, életének 35. évében.
Barátságos, enyhe volt a telünk, de nagyon zord a tavaszunk.
2. § Hivatalos levelek
Felolvastuk a méltóságos Főapát Úrnak folyó év szeptember 25-én kiadott körlevelét, amelyikben a Szent Rend elmúlt évben történt kedvezőtlen és kedvező eseményeit vázolja.
Az ország nagy-kiválóságú hercegprímásának leveléből megtudjuk, hogy az ország fenséges kormányzója, császári és királyi örökletes főhercege, Albert magas közbenjárását latba vetette annak érdekében, hogy az Egri Érseki Egyház kanonokját, Danielik Jánost a "Religio" című egyházi folyóirat szerkesztésébe visszahelyezzék. 1
3.§ Az iskolákkal kapcsolatos események
A nagyszombati gimnáziumunk az egyházmegyés papságé lett, benne most a Szent Ignác alapította, visszaállított Jézus Társaságának számos szívesen látott tagja tartózkodik. 2
A nagyszombati algimnáziumnak az esztergomi főgimnáziumra való cseréjének ez a története. Az ország főmagasságú hercegprímása és Esztergom Vármegye főispánja, Scitovszky János3, a nemes művészetek pártolója úgy rendelkezett, hogy Nagyszombatban főgimnáziumot létesít, hogy egyházmegyei papsága számára utánpótlásról gondoskodjék, és elnyerte Magasságos Őfelségének felhatalmazását4, azzal a feltétellel, hogy a Szent Rendnek tagjai Esztergomba mehessenek, ahol ugyanúgy főgimnáziumot kell nyitni. - Bár a Szent Rend Nagyszombatból nem szívesen távozott el, mégis úgy vélte, hogy a körülményeknek engedni kell, mert ez a változtatás a Rendnek javára és dicsőségére válik. A 45 éven át Nagyszombatban tanító tanárok örök dicséretére és a Szent Rendnek dicsőségére válik Főtisztelendő Kozácsek apát úrnak, a kerületi iskolai felügyelőnek elismerése, amit testvéreink távozásával kapcsolatban a Hegyre eljuttatott, és a nagyszombati polgárok és a városi előkelőségek által nyilvánított sajnálkozás, ami bizonysága lesz annak, hogy mekkora megbecsüléssel és mekkora szeretettel volt a polgárok egyetemessége a Szent Red tagjai iránt, és a hálás nagyszombati polgárokban mekkora óhajtást hagytak maguk után.
4.§ A templomunkkal kapcsolatos dolgok
A tihanyi templomban 400-an tisztították meg lelküket szent bűnvallomással. A Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepén ünnepélyes "Te Deum" volt hálaadó könyörgésekkel templomunkban abból az alkalomból, hogy Magasságos Őfelségének Magyarországon tett felséges utazása szerencsésen megtörtént. Az Isteni Fölséget alázatosan kértük, hogy az országnak legfelségesebb uralkodóját, Ferenc Józsefet, akit a Birodalom ügyeinek az előtt nem hallott viharral történt összezavarása után a népnek vezérévé, a közrend helyreállítójává, a béke fejedelmévé, a vallás védőjévé tett, az erények minden teljességével ékesítse, és trónját az ő és Isten népe ellenséges hatalmainak megtörésére védő karjával megerősítse.
A templom hajójának tetejét az északi oldalon új zsindelyekkel fedték, a déli oldalon pedig kijavították.
5.§ A Renddel kapcsolatos események
Magasságos Őfelsége, a Legkegyesebb Császár és a mi Apostoli Királyunk, Ferenc József az ő nevének dicséretére, alattvalói érdekeinek előmozdítására és örömére a Magyar Királyságban több, mint két hónapig tartó utazást végezni kegyeskedett. Utazásának sokféle, fárasztó körülményei közepette Keszthelyről egészségben és épségben kevéssel este 8 óra előtt érkezett a füredi savanyúvíz-kutakhoz előkelő kíséretével. A kikötőben a méltóságos Főapát Úr üdvözölte, azután az előkészített fedett helyiségekhez vezették, itt kegyesen fogadta a klérus alázatos és gyermeki tiszteletadását, innen a lámpákkal és őfelsége képeivel díszített forráshoz vezették. Itt töltötte az éjszakát, és a következő napon, június 30-án Pannonia Szent Hegyét legfelségesebb jelenlétével nagy kegyesen boldoggá tenni méltóztatott. A föld legderekabb uralkodójának a Szent Rend iránti érzületét és legkedvesebb hajlandóságát a búcsúzáskor mondott utolsó szavain mérhetjük le, kijelentette ugyanis a legfeddhetetlenebb fenség, hogy nem utoljára látta a Szent Hegyet.
A folyó évben új, alig értékelhető megkülönböztetés, mindenek felett álló megtiszteltetés és császári jóindulat nyilvánítása jutott osztályrészül a Szent Rendnek. Az ő legfeddhetetlenebb Fensége ugyanis Méltóságos Rimely Mihály főapát urat, a legfeddhetetlenebb császári és apostoli királyi főtanácsost, a Római Arcadia tudományos társaság tagját, a Szent Teológia Doktorát, a Szent István Apostoli Királyi Érdemrend Kis Keresztjével, - a rendtársak közül pedig Pendl Alajost, a méltóságos Főapát Úrnak lelki ügyekben helynökét és általános ügyintézőjét, azután Maár Bonifácot, a Szabad Tudományok és a Filozófia bekebelezett doktorát, a közoktatás területén kiváló férfiakat a koronával ékesített arany kereszttel kitűntetni kegyes volt.
6.§ Az egyházmegye és a Magyar Egyház eseményei
A Magyar Királyi Helytartó Tanács május 6-án kiadott közlése értesít, hogy a temetési és más stólajövedelmeket, amiket az 1802-ben kiadott plébániai jövedelem-összeírásban készpénzben számoltak, az ugyanabban az összeírásban rögzített mennyiséget a jelenleg forgalomban lévő pénzértékben kell fizetni.
Buzgó katolikus misszionáriusok a nagy kiterjedésű Kínai Birodalomban a pogány szülők által nyilvánvalóan életveszéllyel járóan kitett sok gyermeket nagy gondossággal összeszedik, pénz fizetésével megvásárolják, hogy kiragadva a testi halál veszedelméből, Krisztusnak megnyerjék őket. Ennek a munkának üdvös előmozdítására az egész katolikus világban már megalakult az Isteni Gyermek Jézus tiszteletére létrehozott Szent Gyermek Társaság a Boldogságos Szűz Mária és Szent József oltalma alatt. Méltóságos Ranolder János veszprémi püspök úr ugyanezt, ami a földkerekségen már széltében elterjedt és virágzik, saját egyházmegyéjében bevezette.
Őszentsége IX. Piusz pápa folyó év június 25-én kelt, Rómában kiadott Apostoli Breve-jével elrendelte, hogy az egész ausztriai birodalom területén minden szerzetesrendnél apostoli vizitációt végezzenek. Ennek eredményes elvégzésére a mi kedves hazánkban, a magyar egyházban a legfőbb egyházi elöljárót, a főmagasságú és főtisztelendő Prímás Urat bízta meg. Magas megbízatását ő a folyó év szeptember 14-én kelt hivatalos levelében közölte a Szent Renddel, hozzácsatolva nyomtatásban a vizsgálódás előre bocsátott szempontjait.
7. § A község és a megye eseményei
Alsó és Felső Örs, Csopak, Lovasd, Paloznak, Kövesd a Nemes Zala Megyében lévő helységeket a Nostori majorral együtt az igazságszolgáltatás legmagasabb leiratával Veszprém Megyéhez csatolták.
A tihanyi urasági fogadó új istállója és az örvényesi felső malom három év alatt gonosz kéz által felgyújtva kétszer hamvadt el.
Folyó év május 26-án hajnali két óra körül a dúsan hullámzó gabonaföldek ellen kegyetlen időjárás dühöngött, a magasból olyan jégeső zúdult, hogy a vetésekből és szőlőkből nem maradt semmi más, csak a szárak és a pusztulás.
(Protocollum Monasterii S. Aniani Ep. et Confess. de Tihany complectens Historiam Domus ab Anno 1847. A Pannonhalmi Főkönyvtárban jelzete: BK/2062/15)
(Latinból fordította: Polán Hildebrand OSB)