Vallomás a benedeki útról
Amikor eljutok valamelyik bencés apátságba, újra meg újra átgondolom obláta hívatásomat, és ez megerödöm abban, hogy érdemes hűségesnek, "stabilnak" lenni. Az örök fogadalomban a bencés szerzetes stabilitást, azaz állhatatosságot ígér Szent Benedek Regulájának 58. fejezete szerint.
Ezen az egy-helyben maradást és a közösséghez való hűséget érti. Természetesen a helyben-maradás a világban élőknél, az oblátusoknál, oblátáknál nem valósítható meg. A stabilitást mint állhatatosságot Krisztusban-maradásként értelmezem, ahogyan ezt János evangéliuma teológiailag kifejti. A jánosi közösség számára nagy lehetőség volt Istentől, Jézustól a belső stabilitást átvenni, megtanulni. "Maradjatok énbennem, akkor én is bennetek maradok" (Ján15,2)
Az égő csipkebokornál Isten így válaszol Mózesnek: Én vagyok, aki van! ... aki jelen van!
A stabilitás számomra Isten adománya. Ő a hűséges Isten, akihez mindenkor visszatérhetek, mint a tékozló fiú. Mi emberek nem hasonlítunk Isten állandóságához, halandó lények vagyunk. Ritkán sikerül egy-egy szituációban egészen jelen lenni. Ezt különösen a meditáció során érzékelem: mennyire nehéz összeszedetten Isten jelenlétében időzni. Az embertestvérrel való találkozásokban szintén tetten érhető a figyelmetlenség, a meghallgatásban a szív éberségének a hiánya. Mivel Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, ott
rejtőzik bennünk a stabilitás lehetősége. A bencések mindig azon fáradoztak, hogy egyre inkább Isten jelenlétében éljenek. Különösen az imára és a lelki olvasmányokra gondolok. Sokféle lehetőség van a találkozásra, illetve a párbeszédre az Istennel. Erre utal a Regula 19. fejezete, amikor a zsoltározásról van szó. Úgy tapasztalom, hogy aki az imában fáradhatatlanul gyakorolja az Isten jelenlétébe való helyezkedést, legyen az zsoltárima vagy kontempláció, az a mindennapokban, az emberi találkozásokban is elindul majd a teljesebb jelenvalóság felé, egyszerre lesz összeszedett és nyitott.
Ez a stabilitás nem a megszokotthoz való ragaszkodás, hanem képesség és készség arra, hogy mindig újból kapcsolatbalépjünk ugyanazokkal az emberekkel, miként Jahve tette Izrael népével. Ebből a fáradhatatlan stabilitásból táplálkozik a szeretet, a hűség. Az ember az imában nyer lassan képességet arra, hogy jelenvalóbbá, stabilabbá és nyitottabbá váljék. A stabilitásban még egy egészen másfajta életadó erő is rejtőzik. Alázatosságra és őnismeretre nevel. Megtapasztalom saját instabilitásomat, hiányosságaimat. Ebben is segitségemre siet Szt.Benedek atyánk a Regula a 4. fejezetében, ahol is a jócselekedetek eszközei közt mondja (74.pont): Isten irgalma felől soha kétségbe ne essél! Aki ugyanis elfogadja Isten irgalmát, megtapasztalja, hogy Ő új életet ajándékoz neki. A hittapasztalat és az emberi tapasztalatok váltakozása úgy befolyásolja életünket, hogy akik őszintén hiszünk Isten irgalmában, magunk is irgalmas emberekké válhatunk. Olyanokká, akik az emberileg nehéz helyzetekben sem számolják fel a kapcsolatot, a stabilitást.
A stabilitás számomra életadó erő . Közel negyven éven át tapasztalom és a "keskeny úton", melyet a Mennyei Atya számomra kijelölt, mindenkor megtartó erő volt, és reményeim szerint az is marad.
A benedeki úton boldog embernek vallom magam.
Fetter Terézia (Blandina oblata testvér)