Tósoki Imre polgármester köszöntője
Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen sokan megtiszteltek bennünket, és eljöttek jótékonysági rendezvényünkre. Úgy gondolom, hogy ez a mai nap be fog íródni a Tihany község történetét feljegyző "Historia domus"-ba is.
Hogy ilyen sokan eljöttek, azt jelzi számomra, hogy a IV. Károly Kálváriának nemcsak múltja, hanem jövője is van. És hogy ki tud bontakozni egy olyan széles körű társadalmi összefogás, amelynek segítségével helyre tudjuk állítani a IV. Károly Kálváriát. Nagy hangsúlyt szeretnék helyezni az összefogásra. Hiszen több, mint 80 évvel ezelőtt a tihanyi I országos IV. Károly Emlkékbizottság felhívására is összefogott a magyar nemzet. Közadakozásból és az akkori vármegyék anyagi támogatásával felépítették itt Tihanyban a IV. Károly Kálváriát, amelyet 1927. augusztus 15-én szenteltek fel.
A tihanyi kálváriát méltán nevezhetjük a nemzet Kálváriájának. Hiszen nemzeti összefogással épült, és emléket állított Krisztus szenvedésének, valamint emléket állított Trianont követően Magyarország és királya tragikus sorsának.
Nagyon sokan vannak ma itt közöttünk, akik végigélték itt 1960. május 3-át, a Kálvária lerombolását, elpusztítását. Nagyon sok tihanyi ember jött fel ide akkor imádkozni, vagy egyszerűen csak sírni, mielőtt végleg elszállították volna a romokat.
A pusztítást csak a három korpusz élte túl, amely sümegi emberek áldozatvállalásának köszönhetően menekült meg a végleges megsemmisüléstől.
Nagyon szépen köszönöm, hogy Főtisztelendő Érsek Úr eljött a rendezvényünkre, és el kell, hogy mondjam: Sümeg város polgármesterével, ….. Zsolt úrral már hónapok óta azon egyeztetünk, hogyan tudnánk közösen elősegíteni azt, hogy a korpuszok visszakerülhessenek a tihanyi Kálvária-dombra. Örömmel szeretném bejelenteni Önöknek azt, hogy nagyon közel állunk már a mindenki számára elfogadható végleges megoldáshoz. Örömömet szeretném kifejezni azért, hogy nagyon sokan támogatásukról biztosítottak bennünket. Tihanyi emberek, tihanyi üdülőtulajdonosok, a környező települések lakói, tihanyi érdekeltségű vállalkozások, egyesületek, önkormányzatok, mind-mind az anyagi támogatásukról biztosítottak bennünket. Ez nagyon jó érzés. Ez a mai rendezvény is azért jött létre, hogy minél több ember minél szélesebb körben megismerhesse a célkitűzéseinket, és minél több anyagi támogatást tudjunk a Kálvária Alapítványnak szerezni.
Szeretném megköszönni mindazoknak, akik eddig is anyagiakkal támogatták a Kálvária Alapítványt és segítették a munkánkat, és szeretném, tisztelt Hölgyeim és Uraim, Önöket is megkérni arra, hogy segítsék elképzeléseink megvalósítását.
Biztos vagyok abban, hogy a munkálatok befejeztével Tihany még egy emlékhellyel lesz gazdagabb, amely nemcsak a tihanyi embereknek, hanem a térségben élő embereknek is büszkesége lehet.
