Programok > Tihany a múltban > Cholnoky Jenő Balaton > A Balaton-vidék multjából

A Balaton-vidék multjából

„Amint itt a Balaton-vidék falvait, hegyeit, völgyeit járom, majd öröm és büszkeség, majd szomorúság és elkeseredés vesz erőt lelkemen. Mennyi fény és mennyi árny! Mennyi szép vonás a múltban, mintha csillagok ragyognának a sötét égboltozaton! És utána milyen sötétség! Mintha sötét, haragos felhők rohannának az égen. De még az is szép! Hanem aztán visszasír a múltból sok bűn és aljasság s még ma is látunk elszomorító jelenségeket. Úgy ránehezednek a lelkünkre!

Nem törődünk a jégkorszakbeli ősemberrel, ezzel a szörnyeteggel aki halálra rémítene ma mindenkit, ha megjelenne hirtelen. Pedig bizonyosan irgalmasabb és nemesebblelkű, emberebb ember volt, mint a kommunisták. Nézzétek meg, mit csináltak Spanyolországban s mit csinálnak maguk közt is Oroszországban!

Nem törődünk a neolitos kőkorszak emberével sem, hisz annak is csak gyér nyomai maradtak a Balaton mellett s mindenesetre éppen úgy élt, mint mindenfelé Európában. A bronz-korszak nagyon rövid ideig tartott, de azzal már érdemesebb volna behatóan foglalkozni, ámde a Balaton vidéke nem sokat mond a bronzkorszak emberének szorgalmas munkálkodásáról.

Annál érdekesebb a rómaiak uralmának korszaka. A római időkből sok emlék maradt a Balaton vidékén, mindenesetre annyi maradt, hogy általános képet tudunk képzeletünk elé varázsolni abból az időből.

Akkor is nagyon hasonlíthatott a kép a maihoz. Falvak, elszórt tanyák mindenfelé s köztük egy-egy úri lak. Pompásan kiépített utakon bizonyosan énekelve vonultak el a vitéz római légiók, hogy felváltsák a Duna mentén sorakozó őrhelyek védő seregeit. Nagy, nehéz kétkerekű kordék tértek le előlük a kövezett útról a virágos út szélére. Akkor is csak a vadmurok (Daucus) fehér, ernyős virága, a zsálya (Salvia) ibolyaszínű virágfüzére, a vasvirág (Xeranthemum) halvány rózsaszínű csillagocskái, a cikória kobaltkék virágai díszlettek az út mellett, mint ma. Akkor is felmentek a művelt földek egész a lejtő fordulóvonaláig s a hegytetőket, a domború lejtőket akkor is erdők fedték, még pedig ugyanilyen, meglehetősen rossz cserfaerdők, mint ma. Fenyőerdők sohasem voltak a Balaton mellett s ez az oka, hogy bár a Balaton erre nagyon alkalmas volna, mégsem találunk benne semmiféle cölöpépítmény-maradványt.

A falvak közelében, egy-egy nagy birtok közepén állt a római földbirtokos háza. De micsoda házak lehettek azok! A művészetnek micsoda magas fokát hozták magukkal Itáliából! Római villák nyomait több helyen találták meg a Balaton mellett, de legszebbek a Balácapuszta mellett feltárt maradványok. Nagyszerű mozaikpadlók, falfestmények, apró bronztárgyak kerültek elő ezekből. A legszebb mozaik Budapesten, a Nemzeti Múzeumban van, de szép darabok vannak a Veszprémi Múzeumban is. A balácai, római villák fölfedezésének történetét Laczkó Dezső így mondta el nekünk:

Valami vámosi kisgazda üres szekérrel baktatott Veszprém felé. Az országutat éppen makadámozták, a nyitva hagyott fél úttesten éppen egy 20-25 szekérből álló kocsikaraván döcögött, ölfával megrakodottan. Ezeknek átvonulását meg kellett volna várni, azért kicsapott a tarlókra, hisz jól ismerte a járást s úgy akarta elkerülni a kellemetlen útrészletet. Egyszercsak zsupsz! Beszakadt alatta a föld és ő valami pinceszerű mélyedésben volt kocsistól, lovastól.

A lovak nem sérültek meg, a kocsi nem törött össze; az ijedségen kívül nem volt semmi bajuk.

Nagy kínnal kifogta a lovakat, kiugratta a gödörből, aztán szétszedte a szekeret, azt is kiemelte. Mielőtt az újra összerakott szekérrel útra kelt volna, leszállt a gödörbe, hogy megnézze, mibe esett bele? Furcsa, nagy, pinceszerű helyiség volt s a földön hevert egy jókora nagy darab abból a vastag, gyönyörű színekkel festett vakolatból, ami a falakat még hézagosan borította. Fölvette a félméter széles és hosszú, töredezett darabot, föltette a szekérre, hogy bevigye Veszprémbe és megmutassa a közismert és szeretett Laczkó Dezső tanár úrnak. Föl is ment a Várba, a piaristák rendháza elé s átadta a darabot Laczkónak. A lelkes férfiú pihenést, ebédet, mindent otthagyott s a gazdával kiment arra a helyre, ahol a szekér elsüllyedt, mert a behozott darabon azonnal fölismerte a római freskót. A bámulattól és lelkesedéstől szinte ittasan turkált az omladékban s fölismerte a római úri lak maradványait. Hornig Károly báró, veszprémi püspök, a nagyműveltségű és bőkezű főúr azonnal segítségére jött a régészeknek s nemsokára behozták az egyik legszebb és legnagyobb mozaik-padló darabot a múzeumba.

A római leletek ásatásában és fölfedezésében halhatatlan érdemeket szerzett a Veszprémvármegyei Múzeum boldogult igazgatója, Rhé Gyula. Mint régész, különösen a római dolgokkal foglalkozott s nagyszerűen egészítette ki a geológus, Laczkó Dezső munkálkodását.

A Balaton mellett igen erős gyökeret verhetett a római műveltség. Csányi Károly, az Iparművészeti Múzeum igazgatója kis nyaralót építtetett Tihany északnyugati partján, az Apáti-hegy alatt. Amikor a villa alapjait kiásták, római villa alapfalaira bukkantak s ezeknek megőrzésével, változtattak az épület tervén. Csopak, illetőleg Köves falu alatt a tompa félsziget gyanánt előrenyúló, Kőkoporsó nevű háton római szarkofágusokat találtak. A Siófokról Kaposvárra vezető vasút építésekor római hídpillér maradványai kerültek elő. Ez összefüggésben lehet azzal a római, klasszikus feljegyzéssel, hogy Galerius császár lecsapoltatta a Balatont, t. i. megnyitotta a Sió-csatorna útját, mert ott azelőtt aligha volt lefolyása a tónak, hanem csak éppen olyan „berek” volt, mint a többiek. A lecsapolás egész természetesen nem sikerült, a Sió nyílását a tó mindjárt elhomokolta, turzással elzárta. A kísérletet Mária Terézia korában is megismételték sikertelenül.

A magas római műveltség szépségéről és fejlettségéről Pannoniában számtalan rom beszél, csak az aquincumi romokhoz kell kimenni. Hisz a romok közt több fürdőszoba van, melegvízzel, mint amennyit ma egész Óbudán találni lehet. Az utcai csatornázás, a vásárcsarnok stb. mind olyan rendről, civilizációról és magas művészi ízlésről tanuskodik, amilyenről még ma sem igen beszélhetünk vidéki városainkban! A mai technikai eszközök sokkal fejlettebbek, mint a rómaiak idejében voltak, de a lelkek műveltsége sokkal magasabb volt mint ma. Körülbelül a kínaiak nagy, magas lelki műveltségével hasonlíthatnám össze, de a rómaiak birodalmában a civilizáció volt magasabb, mint Kínában, legalább, mint ma Kínában. Mert hajdan, a nagy császárok idejében Kína civilizációja is felülmúlta a középkori Európáét, elég fényes bizonyságot tesz erről Marco Polo, a XIII. század végén Kínában járt, nagyműveltségű olasz férfiú.

A Római Birodalom bukása után a népvándorlások korában mélyen lehanyatlott Pannónia civilizációja és kultúrája. A római hatás nem múlt el teljesen. A nép, az istenadta nép a római időkben sem volt itáliai, hanem a keltákkal keveredett, mindenféle népség lehetett, s valószínűleg nem beszélt latinul. Ez az őseredeti nép a rómaiak kivonulása után is megmaradt, csak gazdát cserélt. Mindenféle nép megfordult a Dunántúlon, sok szláv is beszivárgott, de a terület nem szlávosodott el, sőt valószínűleg csak mint hódítók tűntek föl rövid időre. A húnok és avarok hullámai elsimultak. Hún emlék alig maradt, hisz rövid ideig voltak csak itt urak. De az avarok 200 esztendeig uralkodtak a Dunántúlon s azért emlékeik maradtak.

Nagyon züllött, összevissza állapotot találtak itt a magyarok, de mindjárt rendet csináltak. A vezérek koráról keveset tudunk, csak Szent István idejéből ismeretesek olyan adatok, amelyek azt bizonyítják, hogy már a vezérek korában is szépen konszolidálódott a terület s a szent király csak törvényesítette az állapotokat. A vármegyék már be voltak rendezve, a törzsfők birtokai kijelölve, az ország védelmére a gyepük védelemmel ellátva. Az Ormánságban, aztán Dél-Somogyban, majd a Göcsejben lakó, különös etnográfiájú népek bizonyára behódolt, a magyarokkal rokon bolgár, vagy avar népek lehettek s a határok védelmére rendelték őket. A göcsejiek bizonyosan rokonai a székelyeknek s ugyanaz volt a hivatásuk is. Privina szláv fejedelem leverése után szlávok is maradhattak itt, de elvesztek a magyarok és a szlávoknál is sokkal régibb bizonyosan keltarokonságú őslakók között. Általános lett a magyar nyelv, mert szláv helyneveket találunk ugyan, de túlnyomó a magyar helynév, már az Árpádházi királyok idejében.

Magyarország legfényesebb korszaka az Árpádházi királyok, majd az Anjouk és Mátyás király ideje. Az Árpád-házi III. Béla király idejében hazánk valóban legalább is egyenrangú volt műveltség és civilizáció szempontjából a nyugati országokkal, ha csak felül nem múlta őket. Csak a féltékeny osztrák politika igyekezett mindig elhomályosítani a magyar középkor dicső történetét.

A Balaton-vidék az Árpádházi királyok idejében sűrűn lakott, jómódú vidék volt, de kívül feküdt a nagy, messzejáró kereskedelmi forgalom útjaitól, mert hisz mindene megvolt, amire szüksége lehetett s nem igen szorult idegen területek termésfölöslegére, ezért nem is igen vett részt a világkereskedelemben. A somogyi oldal igen gyéren lakott mocsár és futóhomok területektől volt meg-megszakítva, s a nagyterjedelmű pásztorkodás miatt sokkal későbben konszolidálódott, mint a szántóvető és kertészkedő zalai és veszprémi oldal. A Fonyódi-hegy például még a 90-es években is egészen üres volt. Néhány kis pince volt rajta s a keleti lábánál a halászház. Valóságos vadon volt a környéke. A déli vasút vonala mentén Fonyód és Keresztúr közt igazán elmaradt, vad állapotokat lehetett látni. Az a nagyszerű, széles homokturzás, amelyik elrekeszti a Nagyberek mocsárvilágát a Balatontól, teljesen műveletlen parlag és legelő terület volt. Bivalyok legelésztek a homokon s életveszélyes volt idegennek a csorda közelébe kerülni.

De a rettenetes utakon csak a bivalyokat lehetett nagyobb teher vontatására használni, mert szörnyű ereje van a bivalynak.

1895-ben nagy tutajt építettem Bogláron, hogy a tutajt kihorgonyozzuk a tó közepén s a tutajra állított, félig vízbe süllyesztett hordó vizén tanulmányozzuk az elpárolgást és a porlerakódást. Később ezen a tutajon állt a szántódi szorulat áramlásait jegyző gép. A tutajt a szárazföldön, hatalmas nagy fenyőszálakból állítottuk össze, közvetlenül a homokos partszegélyen s mindjárt gerendasínekre fektetett görgőfákon építettük. Amikor készen volt, be akartuk gördíteni a tóba a roppant súlyos alkotmányt. Az ácsok nekifeszültek, de meg sem mozdult. Embereket fogadtam föl, voltunk összesen húszan s teljes erővel nekifeszültünk, de a tutaj meg sem mozdult. A boglári földbirtokos Körmendy Lajos, látva küzdelmemet, felajánlotta, hogy ő két bivallyal behúzatja a tutajt. Kissé mosolyogtam magamban, hogy amit 20 erős ember nem bírt megmozdítani, hogy tudná azt elvontatni két bivaly?

De megjöttek a bivalyok. Erős láncokkal megkötve a tutajt, elé fogtuk a nyugodtan kérődző, ősvilági emlékeket fölidéző két állatot. Körmendy úr elküldte a tutaj mellől az embereket, mert baj történhet velük. A bivalyos aztán megkondította karikás ostorát, a bivalyok nekifeszültek. Kidagadt a szemük, utoljára letérdeltek, de nem engedtek! A tutaj recsegett, ropogott, letörtek alatta a sínek, csak úgy a homokon csúszott, de megindult s meg nem álltak vele addig, amíg a tutaj nem lebegett a víz színén. Akkor aztán, mintha mi sem történt volna, kényelmesen belefeküdtek a vízbe s tovább kérődztek, bámulva a bolond emberen, hogy ilyen ostobaságokkal vesződik, ahelyett, hogy legelne.

Ekkor csodáltam meg valóban ősvilági erejüket! Ezek voltak az urak azon a homokturzáson, amelyiken ma Balaton-Mária és Balatonfenyves fürdőhelyek díszlenek, s a pompás homoki szőlők embermagas tőkéi közül alig látszanak ki a kis, barátságos nyaralók mosolygó, piros tetői.

Benn a berekben ott élt az ősi növény és állatvilág, képződött a tőzeg. A boglári berekben ma már tőzegfejtők emelik ki az ősvilági növényzet összetömött maradványait (84. ábra).

Tőzegvágás a boglári Berekben

84. ábra. Tőzegvágás a boglári Berekben. (Id. Lóczy Lajos felvétele.)

Csak ahol egy-egy nagy homokjardang ér ki a tóra, ott volt élet. Boglárnak különös jelentőséget adott a két vulkáni tufa-hegy. A Várhegyen bizonyosan mentsvár volt. A Fonyódi-hegyen is szépen látni a mentsvár maradványait. Veszedelem idején a szomszéd falvak népe menekülhetett ide a mocsarak és a tó közt fekvő szigetre. Csak két, keskeny turzás kötötte össze a szigetet, de ezeket is megszakították a mocsarak lefolyásai. Ha ezeken nem voltak hidak, bizony bajos volt rajtuk átkelni, ha a Balatonnak magas vízállása van. Most rendes csatornákká alakították őket, egyes helyeken még látni a régi-régi hidakat, olyan festőiesek voltak ezek a pusztaságon!

Boglár akkor virult föl, amikor a Déli vasút vonalát megépítették, mert akkor ide hordták Somogy keleti részének gabonáját, mert ezt az állomást érték legközelebb - Bécshez!

Innen volt a legkisebb a vasúti szállítás díja Ausztria felé. Innen nyugat felé már a boglári és fonyódi óriási Berek következett, azon át nem lehetett a gabonát tengelyen szállítani.

A déli parton a községek mindig a partig kinyúló jardangok alámosott vége mellé épültek: Szemes, Szárszó, Szántód, Zamárdi. Nyugaton pedig Keresztúr és Berény. A szélbarázdákban nagy somogyi falvak kaptak szép helyet, mint Kőrös-hegy, Karád, Somogyvár stb., stb. Igazi város ezen az oldalon egyáltalában nem fejlődött ki. Még Siófok is csak rongyos falu volt a Balaton-Bizottság munkálkodásának megindulása előtt. Csúnya berek volt Siófok mögött is, az úgynevezett Sióbozót s különösen mocsaras volt a vidék ammiatt, hogy a Sión malmok kotyogtak s ezek felduzzasztották a Sió vizét. Mária Terézia mérnöke, Krieger Sámuel le akarta csapolni az egész Balatont, de ez természetesen utópia, a Sió-csatornával még csak a nagy árvizek keletkezését is nehéz megakadályozni. A csatorna lehet elég bő, nagy keresztmetszetű, de olyan kicsiny az esése, hogy nem folyik benne elég sebesen a víz. Hisz a Balaton felszíne a Sió-Kapos dunai torkolata fölött csak 8 méter magasan van, ez a magasságkülönbség olyan hosszú útra elosztva, bizony nagyon kicsiny esést jelent. Hisz a Duna magas árvize Tolnánál eléri a 8 métert!

A somogyi községek tehát nem igen kapcsolódtak a Balatonhoz, Siófok kivételével. Csak a tó partján fekvő, igazán kicsiny falvak, minden más területtől messze elzárva, azok halászgattak és használták a berkek nádasait. Mert a nádnak mindig nagy értéke volt. Tudjuk, hogy télen aratják a nádvágó szánokkal.

A Balatonban a déli oldalon nincsenek nádasok az erős hullámmorajlás miatt, de van a berkekben. A Balaton alacsony vízállása idején a berkek meglehetősen kiszáradtak, ilyenkor elszáradt a nádas is és gyakran lehetett látni, hogy a nádas kigyulladt s napokon át égett, sűrű, nehéz füsttel töltve meg a levegőt. Egyszer én is feleségemmel a Fonyód-kaposvári vasút töltésén jártunk, jó fényképfelvételt keresve a rengeteg nádasról s a mellettünk „elrobogó” vicinális vasút kéményéből kipattant szikrától meggyulladt a nádas. Gyors futással bírtunk csak menekülni s nagyon jól el tudtuk képzelni, hogy milyen lehet az a préri-tűz.

A 90-es évek elején sötét, esős őszi napon késő este értem el szekeremmel a Földvári-csárdát, a mai fürdőhely helyén akkor volt egyetlen épületet. Magas kőfal kerítette s amikor megérkeztem, a kocsmáros hatalmasan eltorlaszolta a kaput éjjelre, mert azt mondta, ha meglátták, hogy kaputos ember szállt meg a csárdában, akkor az éjjel bizonyosan fölverik a szegénylegények, vagy a cigányok.

Este, szurok sötétben, dohos szobámat szellőztetve, vonyítást hallottam a Balaton felől. Mondom a kocsmárosnak, hogy hiszen valamiféle tanyának kell itt a közelben lennie, mert a kutyák vonyítanak!

- Nem kutyák azok kérem, hanem farkasok! Idelenn üvöltenek a nádasban!

Balatonföldvár gyönyörű villái két turzásra épültek. Az egyik, az újabb és alacsonyabb a tó partján húzódik, ezen vezet a Kvassay-sétány s mögötte a csodálatosan üde növényzet közé rejtőző, igazán úri villasor. Ezen a villasoron belül következik a hosszú, keskeny laguna, beépítetlenül, majd a régibb turzás.

Ezen a régibb turzáson vezet a balatoni nagy körút és mindkét oldalán a villák. Sajnos, ma már semmit sem lehet látni ebből a kavicsturzásból, pedig akkor, amikor ott jártam a 90-es években, még bronzkori cserepet, hálósúlyokat találtam rajta. A kőkorszakbeli ember eszközeit is lehetett volna ott keresni, de persze ma már minden be van építve s trópikus pompájú kertekkel beültetve. A turzás mögött van az igazi „Berek”, ma halastóvá duzzasztva. Csúnya, mocsaras látvány, jó volna a szélét fákkal sűrűn körülültetni.

Abban a kis berekben, a két turzás közt, ott volt az a nádas, amelyben 1894-ben, november havában még a farkasok üvöltöttek!

Gondolhatjuk, hogy milyen állapotok lehettek itt a középkorban, az Árpádházi királyok idejében. Menedékvárak lehettek itt a mocsarak közt. Mentsvár lehetett a földvári vár, a boglári Várhegy vára, a fonyódi hegy tetején levő vár, de már igazi, állandóan lakott vár lehetett Somogyvár vára. A tótól távolabb már szép községek voltak s román ízlésű templomok tanuskodnak arról, hogy az Árpádházi királyok idejében is sűrűn lakott volt a terület. Somogyvár, Kőrös-hegy templomai vagy templomromjai kétségtelenül tanuskodnak erről. Nagyon szép Somogyvámos rom-temploma (85. ábra).

Somogyvámos román ízlésű templomának romja. Somogyvámos 
Somogyvártól délkeletre lévő falu. A falu déli szélén a régi katonai térképek 
„Moschee-ruine” díszes névvel tüntetik fel a romot. Dornyai nem említi, 
pedig egyike legszebb román ízlésű emlékeinknek.

85. ábra. Somogyvámos román ízlésű templomának romja. Somogyvámos Somogyvártól délkeletre lévő falu. A falu déli szélén a régi katonai térképek „Moschee-ruine” díszes névvel tüntetik fel a romot. Dornyai nem említi, pedig egyike legszebb román ízlésű emlékeinknek. (Szerző felvétele.)

Ezeknek a községeknek gazdasági kapcsolata nem a Balaton felé, hanem Kaposvár felé irányult, illetőleg affelé a nagy kereskedelmi út felé, amelyik Dombóvár felől Kaposváron át Nagykanizsa felé vezetett. Ez igen nevezetes, nagy kereskedelmi út volt s a tengerrel és Horvátországgal, meg Itáliával hozta kapcsolatba a Duna vidékét. Ez az út valószínűleg már a rómaiak idejében megvolt, de mindenesetre igen erősen járták a középkorban.

A Balaton-vidék legelhagyatottabb, legnehezebben hozzáférhető része volt a Kis-Balaton környéke. A feliszaposodó tómedencét majdnem teljesen ellepte a nádas, azokon át kellett a tisztavíz-foltokat megkeresni. Legalkalmasabb volt a Zalán, vagy a délről bejövő Cölömpös- árkon végig csónakázni. A tó mocsár és nádas rengetegében elrejtve volt néhány sziget. Ezek pannoniai homokból és agyagból álló kis kiemelkedések, valószínűleg nem pusztultak le annyira, mint egyebütt. Ilyen a Diás-sziget (86. ábra).

 Diás-sziget a Kis-Balatonban. A széltől teljesen letarolt, pannóniai agyagsíkság. 
A rengeteg nádasban elrejtett szigeten halásztanya van. A varsákat az előtérben,
 hálószárítókat középen s a kunyhókat a háttérben látjuk. Hatalmas, magas nyárfák 
jelzik a nádasban halászgatók számára a szigetet

86. ábra. Diás-sziget a Kis-Balatonban. A széltől teljesen letarolt, pannóniai agyagsíkság. A rengeteg nádasban elrejtett szigeten halásztanya van. A varsákat az előtérben, hálószárítókat középen s a kunyhókat a háttérben látjuk. Hatalmas, magas nyárfák jelzik a nádasban halászgatók számára a szigetet. (Szerző felvétele.)

Valóságos rejtekhely! Ezeken a szigeteken egész nyáron át kinn szokott legelni a szilajmarha. Dereglyéken szállították őket ide-oda. Megtörtént, hogy az egyik szigeten a nagy szárazság miatt kezdett a szarvasmarha éhezni. Keservesen bőgtek és nyugtalankodtak. A pásztor nem tudott velük mit csinálni. Egyszer aztán a bika elkezdett hatalmas, hívó hangon búgni s rohanva indult meg a nádas felé. A pásztor hiába próbálta őket visszaterelni, nem fogadtak szót, a bika után áttörtettek a nádason, átúsztak a nyílt vizen és Vörs táján jutottak partra. Nem történt semmi bajuk. Azt mondják, akik látták, hogy valóságos ősvilági látvány volt, mert hisz az állatokban föléledt az ősi ösztön.

A Kis-Balaton körül levő falvak, Vörs, Fönnyed, Hollád, Hidvég stb. a legelmaradottabb falvak voltak a Balaton vidékén.

A Balaton északi partvidéke egészen más földrajzi helyzetű. Ez már erősen a Balatonra utalt terület. Három részből tehetjük össze. Almáditól Badacsonytomajig nyúlik el a Riviéra, azután következik Edericsig a Tapolcai-medence és végül Edericstől a Keszthelyi-hegység déli és keleti lába előtt elhúzódó Riviéra. A Tapolcai-medence kivételével, véges-végig a fennsík pereme lejt le a tóra. Almáditól Tomajig a szép parti, pannoniai abráziós lejtőt sűrűn hintik be a falvak, kevés kivétellel. A Riviéra lejtőjén fölkapaszkodva, Almáditól Füredig a Veszprémi-fennsíkra jutunk közvetlenül. A fennsík peremén, tudjuk, hogy kemény kőzetrétegek okozzák a „hegyek” illetőleg fennsíkperem kis felmagasodását (Tamás-hegy, Péter-hegy stb.). Füreden túl nyugatra megváltozik ez az egyszerű forma.

A dolomittakaró hátrább vonul s a márgarétegek nagy szélességben terülnek el a Riviéra mögött. A márgarétegek puhák, könnyen lepusztulnak, ezért a szél nagy medencéket takarított ki a márgaterületeken. A márgavidékeket északról aztán megint a töréssel kiemelt középtriász-rétegek, vagy más keményebb kőzetek, például bazalt, vagy édesvízi mészkő határolják. A márgaterület szép, egyes medencékre bomlik. Az első a Kéki-völgy, Füred fölött, még kicsiny. (87. ábra).

 A Kéki-völgy Balatonfüred fölött. Márga-medence. A háttérben látható, 
északi oldalukon erdővel borított tarajok keményebb mészkőpadok a puha 
márgarétegek közt.

87. ábra. A Kéki-völgy Balatonfüred fölött. Márga-medence. A háttérben látható, északi oldalukon erdővel borított tarajok keményebb mészkőpadok a puha márgarétegek közt. (Szerző felvétele.)

A második a Pécsöli-medence, beszéltünk már róla. A harmadik a Dörgicsei-medence, a negyedik a Csicsói-medence, az ötödik a Monoszlói-medence (88. ábra). Azután már megváltozik a felépítés és hiányzik mindez, következik a már leírt Kállai-medence és a túlnyomóan bazalttal födött hegyek vidéke.

Monoszló a monoszlói márgamedencében, gyönyörű fekvésben.
 A mezőkön rengeteg virág nyílik, festeni sem lehetne szebbet.

88. ábra. Monoszló a monoszlói márgamedencében, gyönyörű fekvésben. A mezőkön rengeteg virág nyílik, festeni sem lehetne szebbet. (Szerző felvétele.)

No mármost a 89. ábra mutatja a két Riviéra-típus különbségét. Rajzunkon az első, közelebb fekvő szelvény a Füred, Arács, Csopak típusát mutatja. A Riviéra fölött emelkedő hegyek teteje kissé magasabb, mögötte kis völgyek vannak a keskeny márga-övezetben, aztán mindjárt fölérünk a Veszprémi fennsíkra. A második típus Füredtől Zánkáig olyan, hogy a Riviérából kiemelkedő hegyek mögött széles márga-medence van s csak ezentúl emelkedik ki a Veszprémi-fennsík, egészen Nagyvázsony vidékéig.

A balatoni Riviera két típusának különbsége. Az innenső tömbszelvény 
a Füred-Almádi típus, a túlsó a Füredtől nyugatra fekvő rész jellemző metszete

89. ábra. A balatoni Riviera két típusának különbsége. Az innenső tömbszelvény a Füred-Almádi típus, a túlsó a Füredtől nyugatra fekvő rész jellemző metszete.

Az első típusban a Riviérán sűrűn sorakoznak a falvak: Vörösberény, Alsóörs, Lovas, Paloznak, Csopak-Kövesd, Arács és Balatonfüred. A márgaövezet mögötte keskeny, ebben nincsenek falvak. Csak fenn, a Veszprémi fennsík szélén látjuk Szentkirályszabadja és Felsőörs községeket, aztán nincs a fennsík szélén egyetlen egy sem, egészen Hidegkútig, de ez már inkább a második típushoz tartozik.

A második típusban a Riviéra községei: Aszófő, Örvényes, Balatonudvari, Akali, Tagyon, Zánka, Szepezd, Révfülöp és Rendes, a mögötte levő márgamedencékben pedig: 1. a Pécselyi-medencében Kisszőlős és a két Pécsely. 2. A dörgicsei medencében Alsó-, Felső- és Kisdörgicse meg Vászoly. Ezt a medencét elválasztja a Csicsói-medencétől a Halomhegy bazalt takarója. 3. Csicsói-medencében Óbudavár, Szentjakabfa, Balatoncsicsó, és Szentantalfa. 4. A Monoszlói-medencében Monoszló és Balatonyhenye.

Szerkezetileg ezektől elkülönül a Kállai-medence, ebben van Kővágóörs, Köveskál, Szentbékálla, Mindszentkálla (és a vele összeépült Kisfalud), Kékkút, Salföld és Kisörs.

A medencék fölött, egészen a Csicsói-medencéig, a Veszprémi-fennsík pereme igen határozott és éles. Meglepő a látvány, amikor Nagyvázsony, vagy Tótvázsony felől, a Balaton felé haladunk. Típusos, egyenetlen fennsíkon fehérlenek az országutak. Szántóföldek, kukoricaföldek egyhangúsága köröskörül. Egyszerre elérjük a fennsík peremét, s nagyszerű kilátás nyílik a Balatonra! Előttünk a márgamedencék bájos tájképei, szőlők, gyümölcsösök födik a homorú lejtőket, s mint egy-egy fészekben, úgy ülnek a falvak a márgamedence deflációs részletmedencéiben. Megszámlálhatatlan sok kis pince fehérlik a hegyek oldalán. Kinek volna türelme ezt megszámlálni? A medencéket erdős hátak választják el az innen láthatatlan Riviérától.

A veszprémi fennsík peremén ilyen típusos helyzetben van a márgamedencék fölött Hidegkút, meg Mencshely. Beljebb a fennsíkon Tótvázsony, Barnag, Vöröstó, Nemesleányfalu és Nagyvázsony.

Egészen más a települések eloszlása a Tapolcai-medence vulkáni eredetű bazalt-mezái körül. A főhely, Tapolca helyzetét már megismertük. A többi helység - mind patinás, régi helyek - a hegyek lábánál van. A nyugati szélén Balatonederics, Nemesvita, Lesencenémetfalu, és Lesencetomaj, az északi szélén Zalahaláp (90. ábra) és Sáska, a keleti szélén Hegyesd, Diszel, Nemeskáptalantóti.

 Forrás-kút Haláp faluban, 
Tapolcától északra. Hátul Haláp

90. ábra. Forrás-kút Haláp faluban, Tapolcától északra. Hátul Haláp.

A szigetszerű vulkáni mezák lábánál: Gulács a Gulács lábánál, Badacsonytomaj és Tördemic a Badacsony lábánál, Kisapáti, Hegymagas és Raposka a Szent-György körül, Gyulakeszi a Csobánc lábánál és végül Szigliget a tufahalmok lábánál.

Nagyvázsony felől a Veszprémi-fennsíkról jön le az Eger-patak. Már Nagyvázsonynál mély völgye van a falu két része között, de aztán igen festőies völgyben tör át Pula falunál a fennsík nyugati, szabályos peremén. Először kis, pannoniai rétegekből és bazalttakarókból álló egy, hegyek közt fekvő medencébe, a szép Kapolcsi-medencébe jut. Ez a Balatonvidék egyik legszebb részlete! Vigánt, Petend, Kapolcs, Taliándörögd és Öcs falvak vannak a medencében, északról már a Veszprémi-fennsíktól északnyugatra fekvő Déli-Bakony nyugati folytatásában levő dolomit-hátság határolja s ezen át kijutunk a Kis-Alföldre Devecser környékére.

A keszthelyi hegység egészen izolált fennsíkdarab. Déli lábánál sajátságos, szétszórt telepek vannak: Cserszegtomaj, Gyenes, Diás, Vanyarc és Vashegy. Csak Balatongyörök, azelőtt Meszesgyörök összeépült falu. A fennsík túlnyomóan dolomitból van, tehát falu nincs rajta, csak északnyugati részében van a fennsíkon egy, néhány négyszögkilométer terjedelmű lösz-takaró, ezen mindjárt van falu; Rezi. Várromja már a Keszthelyi-hegységtől északra fekvő bazaltmezák közé rejtett, szélkaparta kis medencékre tekint le. Típusos szélmarta, deflációs medence a Vindornya-medence, szélén Vindornyaszőlős és Vindornyalak. Mellette van a Zalaszántói-medence, ebben Zalaszántó meg Felső- és Alsó-Zsid.

Mind régi helyek, az Árpád-házi királyok idejében már mind megvoltak!

Keszthely szintén nagyon régi hely. A római Mogentianae helység valószínűleg a mai Fenékpuszta helyén volt, ott meg is találták a Castrum (tábor) helyet, de lehet, hogy ott, az átkelőhely védelmére csak a tábor helyezkedett el, úgymint az aquincumi romok is a tábor körül keletkezett új telep volt; az igazi város a mai Óbuda helyén volt. Így lehetett a tábor (Castrum) Fenékpuszta helyén, de maga Mogentianae a mai Keszthely helyén volt, mert ennek a helynek nagy földrajzi energiája van: a zalai szőlőhegyes meg a somogyi dimbes-dombos típus érintkeznek egymással és a Balatonnal.

A nagy római út talán Kanizsa felől a fenéki szorulaton kelt át Mogentianaeba s onnan Györökön, Tapolcán, Nagyvázsonyon, Veszprémen, Várpalotán és Székesfehérváron át húzódott Floriana felé (Tétény) s onnan Acuincumhoz.

Ez az út a középkorban is igen nevezetes lehetett s mivel középkori várak építésére igen alkalmas hegyek vannak itt, tehát volt is sok szép vár és várkastély; csak Szigliget, Csobánc, Tátika, Rezi nevét kell említenem. A márgamedencék népét a fennsík felől szintén várak védelmezték. Ilyen Óbudavára, a pécselyi Pusztavár stb., de lehet, hogy Mencshely is innen vette nevét, hogy menedéke volt a közeli falvak népének. Nagyvázsonyban állt a Kinizsi-vár, kétségtelenül Vigánt és Pula felől a völgy ölén fölfelé jövő út védelmére, mert a mai országút modern kígyózásai a fennsík peremén egészen új tervezésre vallanak.

A Balatonvidék zalai oldalának egyik legérdekesebb és eddig nagyon kevéssé méltatott jelensége a temérdek templomrom. Csak néhánynak képét mellékelem ide, de szinte megszámlálhatatlan, mert sok felismerhetetlen, vagy átépítették (91-102. ábrák).

És ezek a templomromok túlnyomó nagy többségükben román ízlésűek, tehát az Árpádházi-királyok idejéből valók. Milyen gyönyörű kis, román ízlésű bazilika volt az Ecséri-templom, Révfülöp közelében, milyen gyönyörűek lehettek az Alsó- és felsődörgicsei templomok. Egészen különös volt az aszófői kis templom. Ennek homlokfalán, meg az Ecséri-templom homlokfalán nem régen még freskók nyomai voltak láthatók (91. ábra).

Freskómaradványok az Ecséri-templom 
nyugati falán. 1922.

91. ábra. Freskómaradványok az Ecséri-templom nyugati falán. 1922. (Szerző felvétele.)

Emlékszem, hogy az Ecséri-templom nyugati falán a gyermekét tartó Szűz Mária óriási alakja volt látható, piros és sárga csíkos ruhában. Ma már lepusztult.

Egészen eredeti, magyar dolgok ezek. Egyszerűek, szerények, de ízlésesek és meghatóan szépen elhelyezettek. Buzgó, művelt, de szerény anyagi viszonyok közt élő nép lehetett az, amely ennyi szép kis templomot épített. Hisz mind parányi kis falu, néhány száz lakosa van és volt s ha az a 200-300 lakosú Ecsér építhetett egy olyan szép kis román bazilikát, miért ne építhetett volna a 20-30.000 lakosú Speier olyan remek dómot ugyanebben az időben. A veszprémi katedrális a város lakosszámához viszonyítva bizonyosan nagyszerűbb volt, mint a speieri dóm.

Éppen a balatonvidéki magyarság múltjának jellemzésére a legnagyobb gonddal kellene fenntartanunk ezeket a romokat. Nekünk ezek éppen olyan értékesek, mint a franciáknak Paris, Reims, Rouen vagy Amiens nagyszerű gótikus katedrálisa. Minden kövüket izzó hazaszeretettel kellene megvédeni, mindegyiket szent hellyé kellene tenni, körülkeríteni, a további omlástól megvédeni, virágokkal feldíszíteni és magyarázó táblával ellátni. Hisz csodájára járna a külföld! Mert nemcsak az csodálatos, hogy ennyi templomunk maradt meg, legalább romjaiban, az Árpádok korából, hanem az is megdöbbentő, hogy ennyi templom rommá lett. Nincs Európában még egy vidék, ahol ennyi templomromot láthatni! Mert sehol olyan irgalmatlan pusztítást nem végzett a mohamedánus fanatizmus, mint éppen hazánkban, mert hisz mindez a török időkben pusztult el.

Az Anjouk alatt csak keveset fejlődhetett már a vidék, mert gót emlékünk kevés van. A török idők után pedig mind barokk ízlésben építették újra a templomokat, de máshová, mert a falu is rendesen másfelé fejlődött újra.

A Műemlékek Országos Bizottságának egyik oszlopos tagjától hallottam azt a kijelentést, hogy ezek nem műemlékek, mert nem művészi értékűek. Ugyanőtőle hallottam, hogy a díszmagyar ruha a Grünbaum és Weiner találmánya. Ilyen felfogás mellett természetesen a romok omladoznak, a magyar nemzet történetének ezek az ékesen szóló emlékei pusztulnak s nemsokára nem marad belőlük semmi. Az ecséri templom tornya a múlt évben omlott össze. Ide mellékelt képünk még ép állapotban mutatja! (92. és 93. ábra).

 Az Ecséri-templom romja 1900 körül, délnyugat felől nézve. 
Tornya ma már megfoghatatlan elhanyagolás következtében leomlott.

92. ábra. Az Ecséri-templom romja 1900 körül, délnyugat felől nézve. Tornya ma már megfoghatatlan elhanyagolás következtében leomlott. (Szerző fényképe.)

 Az Ecséri-templom romjai. A háromhajós, román bazilika 
mellékhajóját a főhajótól elválasztó pillérsor és ívek részlete. 
Drága kincs gyanánt kellett volna megőriznünk az Árpádkori, magyar,
 falusi műépítésnek ezt a gyönyörű klenódiumát

93. ábra. Az Ecséri-templom romjai. A háromhajós, román bazilika mellékhajóját a főhajótól elválasztó pillérsor és ívek részlete. Drága kincs gyanánt kellett volna megőriznünk az Árpádkori, magyar, falusi műépítésnek ezt a gyönyörű klenódiumát! (Szerző felvétele.)

Így becsüljük meg mi történelmi emlékeinket? Ha nem is nagy művészi értékűek, de nekünk drága kincsek. (94-102. ábrák).

 Románízlésű templomrom a révfülöpi vasútállomás közelében. 
A tudós Sebestyén Gyula saját költségén, szakszerűen tapasztatja össze 
szétválni készülő köveit.

94. ábra. Románízlésű templomrom a révfülöpi vasútállomás közelében. A tudós Sebestyén Gyula saját költségén, szakszerűen tapasztatja össze szétválni készülő köveit. (Szerző felvétele.)

 A volt Máma község templomának romja Kenese és Fűzfő között

95. ábra. A volt Máma község templomának romja Kenese és Fűzfő között. (Id. Lóczy Lajos felvétele.)

 A Tihanyi félsziget északi részén volt Apáti község templomának 
romja, az Aszófő-tihanyi út mellett.

96. ábra. A Tihanyi félsziget északi részén volt Apáti község templomának romja, az Aszófő-tihanyi út mellett. (Szerző fényképe.)

 Pusztaszentegyház a Kálli-medencében. Az elpusztult Sóstókál község 
román-gót átmeneti ízlésben épült templomának romja. Nézet nyugatról kelet felé, 
a diadalíven, a szentélyen és a szentély végén levő, gótikusablakon át.

97. ábra. Pusztaszentegyház a Kálli-medencében. Az elpusztult Sóstókál község román-gót átmeneti ízlésben épült templomának romja. Nézet nyugatról kelet felé, a diadalíven, a szentélyen és a szentély végén levő, gótikusablakon át. (Szerző felvétele.)

 A taliándörögdi gótízlésű templomrom 
délről.

98. ábra. A taliándörögdi gótízlésű templomrom délről. (Id. Lóczy Lajos felvétele.)

 A taliándörögdi gótízlésű templomrom belseje.

99. ábra. A taliándörögdi gótízlésű templomrom belseje. (Id. Lóczy Lajos felvétele.)

A Vendégi-hegy románízlésű haranglábja, 
barokk toldással

100. ábra. A Vendégi-hegy románízlésű haranglábja, barokk toldással (?). (Szerző felvétele.)

 A Szigliget-szőllőhegyi, úgynevezett Avasi-temető kápolnájának 
romtornya délről. A kápolna nagyon szép, románízlésű lehetett,
 tornya egész kivételesen hatszögletű.

101. ábra. A Szigliget-szőllőhegyi, úgynevezett Avasi-temető kápolnájának romtornya délről. A kápolna nagyon szép, románízlésű lehetett, tornya egész kivételesen hatszögletű. (Szerző felvétele.)

Alsózsid plébánia-temploma. Az eredeti, gyönyörű, 
gótikus kis templomot meglehetős ügyetlenül és ízléstelenül restaurálták, 
csak a szentély maradt meg eredeti, szép alakjában, ezt mutatja képünk. 
A 14. században épült.

102. ábra. Alsózsid plébánia-temploma. Az eredeti, gyönyörű, gótikus kis templomot meglehetős ügyetlenül és ízléstelenül restaurálták, csak a szentély maradt meg eredeti, szép alakjában, ezt mutatja képünk. A 14. században épült. (Vásárolt fénykép.)

Milyen gyönyörűen védik az angolok, svédek, németek stb. az ő történelmi emlékeiket! A norvégek a még megmaradt 12 fatemplomot úgy óvják, úgy védik, mintha a legdrágább műemlékek volnának, pedig egyik sem az, mindegyik meglehetősen kezdetleges fatákolmány. De szentségek, mert a nemzet nagy múltjának drága emlékei!

Milyen elhanyagolt állapotban vannak a tihanyi Barátlakások. Külföldi kollégáim gyakran hozzák hozzám tanítványaikat, hogy mutassam meg nekik az országot. Természetesen eljövök velük a Balaton vidékére is és megmutatom Tihanyt, a Barátlakásokat stb. Mindig hallom, amikor a hátam mögött suttogják, hogy ez barbarizmus, így bánni a 700-800 éves emlékekkel!

Mennyi silány emlékre költöttük a nemzet pénzét, hogy megörökítsük olyan „nagyságok” emlékét, akikről néhány évtized múlva senki sem fogja tudni, hogy ki volt, mik voltak ama monstruózus érdemei, hogy szobrot állítottunk neki. Az igazi történelmi emlékeket pedig barbárul hagyjuk elpusztulni! A balatoni népnek sokkal több érzéke van az ilyen emlékek iránt. Senki hozzájuk nem nyúl, mindenki tiszteletben tartja őket, ösztönösen. Ez már a vérében van. De úgy látszik, azoknak nincs érzéke az ilyesmi iránt, akiknek hivatásuk volna a nemzetnek ezeket a drága történelmi emlékeit megóvni, még ha nem is nagy művészeti értékűek.

A templomokat a törökök, a várkastélyokat az osztrákok pusztították el. Nekünk csak romok maradtak! De ezeknek szent falai alatt kell felnőnie annak a lángoló hazaszeretetnek, annak a tetterőnek, amely a török dúlás és az osztrák elnyomatás után ismét fölemeli nemzetünket az európai nagyhatalmak közé, mint amilyen volt az Árpádok és Mátyás király idejében.

A középkort jellemző, erős vallásosság nemcsak falusi templomok építésében nyilatkozott meg, hanem kolostorok fenntartásában is. Veszprémben volt a dominikánusoknak, rövid ideig a jezsuitáknak is kolostora, ma is megvannak a piaristák és a ferencesek, az Angolkisasszonyok és az irgalmas nővérek zárdái. Keszthelyen premontrei és karmelita kolostor (újabbak) van, Tihanyban meg az ősi bencés kolostor. Kolostorrom és emlék van több is a Balaton vidékéről. Nagyvázsonyban szép gótízlésű templom festői romjai mellett a kolostor romjai is ott omladoznak. Legfestőiesebb volna a salföldi kolostor és templom romja az Örsi-hegy nyugati oldalán, ideális szép kis völgyteknőben az erdő szélén. Csakhogy fölverte az akácfa bozótja, rossz szagú akol épült melléje, ott, a közelben legelnek a tehenek s a piszok és hulladék mindenfelé. Külföldön ezt a romot a legszebb kirándulóhellyé tennék s ha az épületmaradványoknak nincs is művészi értéke, megvan a történelmi értékük s meg kellene becsülnünk és fel is kellene használnunk az idegenforgalom, és a hazafias érzés gerjesztésének érdekében.

Ugyanilyen siralmas állapotban vannak a tihanyi Barátlakások. Tudjuk, hogy a Szent Miklósról elnevezett görögkeleti perjelség barátainak cellái voltak ezek, sőt az egyik üreg valószínűleg templom volt. Krim-félszigeten, Szebasztopol mögött lehet ilyen barlangkolostorokat látni, ma is laknak bennük görögkeleti barátok. Az Óvár bazalttufa szikláinak függőleges falába vésték ezeket a cellákat mintegy 800 évvel ezelőtt a rétegezett, de könnyen fejthető sziklába, a törmelék-lejtő felső szélén. A törmelék azóta megszaporodott, az egyik üreg majdnem egészen föld alá került, de bizonyosan vannak üregek még mélyebb szinten is, sőt az úgynevezett Leánylakás ürege felé még soknak kell eltemetve lennie. Azokat bizony ki kellene ásni, az egészet általában behatóan tanulmányozni, mert még biztosan vannak ott eltemetett cellák s azokban esetleg nagyértékű régészeti leletek kerülhetnek a régész kezébe (103. ábra).

 A tihanyi Barátlakások első cellái.

103. ábra. A tihanyi Barátlakások első cellái. (Szerző akvarellje.)

Dehát ki törődik az ilyesmivel nálunk? Néha akad egy-egy lelkes férfiú, aki ezt, amazt megmenti, de ritkaság. A tudós és költő Sebestyén Gyula, szepezdi szőlőbirtokos saját költségén igyekszik megvédeni a révfülöpi, szép, román ízlésű templomot. A tihanyi Barátlakásokhoz gyalogutat készítettek, mindenki sétálva megtekintheti őket, de az üregeket senki sem védelmezi. Idevaló magyar nem is rongálja őket, csak a pesti víkendezők közt vannak, akik szinte szenvedéllyel pusztítják a múlt emlékeit.

Arács fölött, a Koloska-völgy neve kétségtelenül a Kolostor szóból származik. Nagyon kicsiny kis bencés „Kolostorka” állhatott ott azon a mészkőpaddal megóvott márgagerincecskén a delelő fölött, amelyet a nép ma is Barátlakásnak nevez. Elhagyott kőfejtő van a kolostor helyén, kétségtelenül építőköveknek hordták el a romokat. Ez tehát már eltűnt. Ez lesz a sorsa a többinek is, ha nem sietünk biztosítani a romok változatlan fennmaradását. Csakúgy a térképről s csak a zalai oldalon 26 templomromot számláltam össze egész Nagyvázsony-Veszprém vonaláig. Hol van még a Földön ilyen csodálatos romsokaság! Hozzávehetjük a várromokat (Tátika, Rezi, Szigliget, Csobánc, Hegyesd, Pusztavér, Tihany) s akkor igazán nagyszerűnek kell mondanunk a romok ilyen sűrűségét. Van néhány műemlékünk is (Veszprém, Felsőörs, Nagyvázsony, Zalaszántó, Egregy stb., stb.) s bizony büszkén tekinthetünk arra a múltra, amely ennyi idealizmust árul el emlékeivel.

A török időkben a Balaton környékének népe hősi ellenállást fejtett ki, de mégis tönkrement és nagyon megfogyatkozott. A falvak nagyon elpusztultak s igen sok népet telepítettek be Mária Terézia korában. Németek is kerültek a környékre, különösen a Veszprémi-fennsíkra, mert onnan majdnem kipusztult a lakosság a falvak védhetetlensége miatt. Veszprémben a Temetőhegyre telepítettek svábokat, sváb falvak Fajsz, Barnag, Vöröstó. Sok sváb lakik Nagyvázsonyban stb. Lenn a Riviérán csak Örvényes német telep. A somogyi partokra nem kerültek idegenek, de már délebbre sok derék, jómódú sváb lakik.

A zalai kis falvak kőből tudták házaikat fölépíteni s a kerítéseken, vakolatlan falakon mindig meglátni az illető vidék kőzetét. Vörösberény, Alsóörs, Szepezd, Révfülöp és Rendes a vörös homokkő vidékén igen szép, mély vörösszínű kövekből építi házait. A többi faluban leginkább a füredi mész és a márga keményebb mészkőpadjainak anyaga a kitűnő építőkő. Tihanyban a tarka, de sötétszínű bazalt-tufa, a Tapolcai-medencében a fekete bazalt, északon meg a szármáciai mészkő a legfontosabb építőanyag.

A zalai falvak rendesen nem épültek sík térszínre, hanem vagy a patakvölgy nyílásában, a völgy minkét oldalára, mint Vörösberény, Lovas, Csopak, Arács, Balatonfüred és Aszófő (104. ábra), vagy pedig a Riviéra homorú lejtőjéből kiemelkedő, földművelésre alkalmatlan, keménykövű magaslatra, mint Paloznak, Kövesd, Alsóörs, Zánka, Szepezd stb.

 Arács a Koloska-völgy nyílásában. 
Elöl jellemző arácsi pince

104. ábra. Arács a Koloska-völgy nyílásában. Elöl jellemző arácsi pince. (Szerző felvétele.)

Ezekben rendesen igen festőiesen emelkednek a házak egymás fölé s a templom mindig jól kiemelkedő helyen van, mintha uralkodnék a falu fölött (Rendes, Alsóörs, Paloznak stb.). Kevés falu fekszik egészen közel a Balatonhoz. Ez csak ott lehetséges, ahol a Balaton partján források fakadnak föl, mert különben nem települt volna oda az ember. Ennek köszönhető, hogy Akali és Szepezd, meg Balatongyörök egészen a tó partján vannak.

A völgynyílásokban fekvő falvak a patak vizét malmok hajtására használják föl. Egyik másik ilyen malom rendkívül festőies. (105. ábra).

Siske-malom Balatonfüreden. A bővizű Siske-forrás vizével hajtották 
a kerekét s a sok víz miatt csodálatosan üde növényzet díszítette a festőies malmot. 
Ma a Siske-forrásokat lefoglalták vízvezetéknek, a malom meghalt

105. ábra. Siske-malom Balatonfüreden. A bővizű Siske-forrás vizével hajtották a kerekét s a sok víz miatt csodálatosan üde növényzet díszítette a festőies malmot. Ma a Siske-forrásokat lefoglalták vízvezetéknek, a malom meghalt. (Szerző felvétele.)

A falvak legfontosabb tartozéka mindig a szőlőhegy. Száz és száz kis pince és présház fehérlik a hegyoldalakon. Ide mellékelem néhány kis pince képét, hogy fogalmat szerezhessünk a kedves változatosságról és a legfeltűnőbb típusokról. Szegény embernek kis szőlője, kis pincéje van, a présház is csak éppen hogy elég. Minél nagyobb a birtok, annál nagyobb a pince és présház is. Néha a pincéből állandó lakóház lesz, persze akkor bővül és kényelmesedik. Vannak egész kis uradalmak, azokhoz már erős kőház, gazdasági épületek tartoznak. Nem „fejlődés” fokozatok ezek, hanem a birtoknak megfelelő méretek. Érdekesek a szélfogók, a pinceajtót beárnyékoló nádkévék, a tűzhelyek stb. Egész szép tanulmányt igényelnek ezek a pincék Kenesétől Keszthelyig! (106-113. ábrák).

Félig a löszbe vájt pince Almádiban, 
a Pinkóci-csárda fölött.

106. ábra. Félig a löszbe vájt pince Almádiban, a Pinkóci-csárda fölött. (Szerző felvétele.)

 Egyszerű pince és présház Balatonfüreden, a Kéki-völgyben. 
A kis présház is földdel van fedve

107. ábra. Egyszerű pince és présház Balatonfüreden, a Kéki-völgyben. A kis présház is földdel van fedve. (Szerző felvétele.)

 Egyszerű pince Révfülöpön. A pinceajtót az erős napsugárzás 
ellen nád-kévékkel beárnyékolják

108. ábra. Egyszerű pince Révfülöpön. A pinceajtót az erős napsugárzás ellen nád-kévékkel beárnyékolják. (Szerző felvétele.)

 Pincesor a Meleg-hegyen, Balatonfüred fölött. 
Egyszerű emberek, kis birtokán, némelyikben állandóan laknak. 
A kilátás innen a Balatonra és a falura felséges.

109. ábra. Pincesor a Meleg-hegyen, Balatonfüred fölött. Egyszerű emberek, kis birtokán, némelyikben állandóan laknak. A kilátás innen a Balatonra és a falura felséges. (Szerző felvétele.)

 Révfülöp. Virágos út az Ecséri-hegyen, a szőllők közt. 
Hátul jellemző, állandóan lakott pince.

110. ábra. Révfülöp. Virágos út az Ecséri-hegyen, a szőllők közt. Hátul jellemző, állandóan lakott pince. (Szerző felvétele, 1934.)

 Félszeres és istállós pince Almádi és Alsóörs határánál. A pince 
messze van a falvaktól, a gazda kénytelen volt kocsin kijárni és ott is éjjelezni, 
ezért félszerre volt szükség. Ilyen helyen a legtöbb pincének van félszere, istállója

111. ábra. Félszeres és istállós pince Almádi és Alsóörs határánál. A pince messze van a falvaktól, a gazda kénytelen volt kocsin kijárni és ott is éjjelezni, ezért félszerre volt szükség. Ilyen helyen a legtöbb pincének van félszere, istállója. (Szerző felvétele.)

 Régi pince és paplak a Szent György-hegy déli oldalán, 
a templom közelében. Tűzfalának barokk ízlésű díszítményei a 18. századra 
vallanak s a nádtetővel bájos ellentétben állnak.

112. ábra. Régi pince és paplak a Szent György-hegy déli oldalán, a templom közelében. Tűzfalának barokk ízlésű díszítményei a 18. századra vallanak s a nádtetővel bájos ellentétben állnak. (Szerző fényképe.)

Régi úri ház Almádi és Felsőörs határvidékén. Várszerűen
 erős, jól elzárható épület, hogy télen a szegénylegények fel ne törjék.

113. ábra. Régi úri ház Almádi és Felsőörs határvidékén. Várszerűen erős, jól elzárható épület, hogy télen a szegénylegények fel ne törjék. (Szerző fényképe.)

A somogyi falvak házai vályogból épültek, szalma a tetejük (114. ábra), de tele van a falu akácfavirággal, akácfavirágnak édes illatával.

Somogyi háztípus Vörsön, a Kis-Balatontól délre. Vályogház, szalmatető. 
Alul az árvíz, fenn a veres kakas fenyegeti állandóan az ilyen épületet.

114. ábra. Somogyi háztípus Vörsön, a Kis-Balatontól délre. Vályogház, szalmatető. Alul az árvíz, fenn a veres kakas fenyegeti állandóan az ilyen épületet. (Jankó János felvétele.)

A falu igazán lombok alatt rejtőzködik. A nép jómódú, mert jó földjeik vannak s nem termelnek annyi bort, mint a zalaiak, azért nem olyan iszákosak.

A löszlakások, földbevájt oduk sem hiányoznak (115. ábra) Kenese körül, meg a somogyi és zalai löszvidékeken. A síkságokra épült falvak rettenetesen sárosak, a zalaiak építésmódja egészen különös.

 Lösz-lakások Ádánd faluban, a Jaba-patak déli partján.

115. ábra. Lösz-lakások Ádánd faluban, a Jaba-patak déli partján. (Id. Lóczy Lajos felvétele.)

Mielőtt a Balaton-Bizottság megkezdte korszakalkotó működését s a Balaton vidékét valósággal fölfedezte a magyar nemzet számára, azelőtt nagyon szomorú állapotok voltak a Balaton mellett. A zalai nép nem csinált mást, csak a szőlőjét művelte és halászott. A hegyoldalakon temérdek pince és présház, ezekben tanyázott a gazda munkaidőben, egészen kezdetleges viszonyok közt. Mindenkinek joga volt halászni, tehát lementek a tóra, szigonnyal kiböktek néhány halat, az asszony a patak mentén, meg a tóparton, a balatoni abráziós szint külső szélén, konyhakertekben dolgozott s néhány zsák zöldséget, miegyebet megtudott termeszteni. Voltak tyúkjai, libái, de a legfőbb termesztmény volt a bor s ebből adott el annyit, amennyinek árából be tudta szerezni az egyévi szükséglet gabonát, zsírt stb. A többit elitta.

Amikor Tihanyt mértem föl részletesen, hogy térképezzem a gejzírkúpokat, akkor figuránsom volt a 60 éves öreg Kántás Vendel tihanyi paraszt. Esküdött, hogy 60 éves koráig nem ivott egy csöpp vizet sem. A 80-as években a filloxéra kipusztította a szőlőket s a gazdák tönkrementek. Azért volt kénytelen Kántás Vendel barátunk is napszámban mérőlécet tartani. Sokat mesélt nekem az elmúlt aranyidőkről. Különösen a tihanyiak nem tettek mást, csak halásztak meg bort ittak. Minden zalai parasztnak akkora vörös orra volt, mint a jólérett paprika, de még többnek egészen lilaszínre edződött az orra. Rezes képéből két zavaros, véraláfutásos szem révedezett az emberre, keze reszketett, öltözete szennyes, illata kibírhatatlan volt. A tihanyi bírónak három esztendeig nem jött le a csizma a lábáról. Pocakos, rezes arcú, rekedthangú, goromba ember volt, a kalapja olyan zsíros, hogy nem ázott át esőben. A lába aztán megüszkösödött, a fatális csizmákat a veszprémi kórházban vágták le a lábáról, de már nem lehetett segíteni rajta, mindkét lábát amputálni kellett s mivel a szíve is teljesen tönkrement, az operációba belehalt.

A falusi nép hányaveti módon viselkedett a villatulajdonosokkal, a füredi üdülőkkel. Nem adtak el sem baromfit, sem tojást, sem tejet. A fürdőbódékat minden szüretkor felgyújtották, az utak mellé ültetett facsemetéket kivágták. Gyerekeknek és nőknek nem volt tanácsos egyedül sétálni a szőlők között, mert mindig ki voltak téve részeg, duhaj legények otrombaságainak.

Almádi még csak szőlőhegy volt, fürdeni ott alig lehetett. A veszprémi jobbmódú iparosoknak volt szőlője és kis pincéje Almádiban, s minden szombaton oda kimentek s holtrészegre itták magukat s úgy jöttek be, persze szekéren, vasárnap késő este. Alig lehetett őket a szekérről leemelni. Mindegyiknek nagy vörös, uborkaorra volt. Az egyik, egy nagy brontes bognármester volt mindig a kormánypárti főkortes, mert olyan hangja volt, mint a bikának s annyi bort tudott vedelni, hogy senki sem bírt vele. De amikor a hordóról ordított a veszprémi „tisztelt választóknak”, akkor az orra úgy világított, mint a tilosra állított szemafor vörös lámpása.

Mindez elmúlt. A filloxéra kiirtotta a szőlőket, a halászati jogot elvették s nagy vállalatnak adták át s a falvak csak a jövedelemből kapnak részesedést. A nép kénytelen volt munkához fogni. A túlterjeszkedett szőlők nagy része végleg elpusztult. A gazdák ugyanis felhatoltak a szőlőkkel a fordulóvonalak fölé is, a domború lejtőkre. Ott kiirtották az erdőt s gyümölcsfákat, szőlőt telepítettek a helyébe. A szőlők kipusztulása után nem védelmezte többé növényzet a talajt, tehát úrrá lett a szél s minden termőföldet elhordott. Ma már ezekre a domború lejtőkre föltolakodott szőlőterületekre többé szőlőt ültetni nem lehet. Ezek a pusztakertek különösen a Tamás-hegy tetején nagyon különösek. Gyönyörű, az erdők tisztásait jellemző növényzet lepi el őket. A pinceromok festőiesen húzódnak meg a felburjánzott bozót lombjai közt. Némelyiket az iszalag futotta be s fehér virágával pompásan feldíszíti. A másiknak a tetején a zsálya meg a vasvirág virulnak, az elvadult szőlő hosszú indái néha lefüggnek a boltozatról. Vannak ilyen pusztakertek mindenfelé a hegyek domború részén, ott, ahol természetszerűleg erdőknek kellene lenni. Az erdők szélét feldíszíti a bangita világosbarna, bolyhos virágzata, szeptemberben meg gyönyörű, vérpiros levélzete. A legpusztább helyeken az árvalányhaj egy neme lengedezik a szélben, a hajdani kerítésfalakra meg az efeu terjeszti ki örökzöld, szomorú színű leveleit (116. és 117. ábra). Ősszel az „üszibogár” hallatja zengzetes, ciripelő hangját s akkor a lombok ábrándos szép színekkel öntik el a mosolygóan nyugalmas tájat.

 Rompince a Tamás-hegyen, a hajdani szőllőkből kihányt 
kőhalom tetejéről nézve. 1931

116. ábra. Rompince a Tamás-hegyen, a hajdani szőllőkből kihányt kőhalom tetejéről nézve. 1931. (Szerző felvétele.)

 Rompince a Tamás-hegy délkeleti oldalán, Arács fölött. 
A domború felszínen a betolakodott szőllők elpusztultak, az erdő visszafoglalta 
eredeti birtokát s a pincék is rombadőltek.

117. ábra. Rompince a Tamás-hegy délkeleti oldalán, Arács fölött. A domború felszínen a betolakodott szőllők elpusztultak, az erdő visszafoglalta eredeti birtokát s a pincék is rombadőltek. (Szerző fényképe.)

A temérdek pincerom valami idegen utazót arra a feltevésre csábítana, hogy itt valami veszedelmesen pusztító ellenség dúlt. Igen, a filloxéra volt ez az alattomos ellenség. Ma már legyőzték. Amerikai vesszőkkel pótolták a szőlők legnagyobb részét, de ma a megmunkálás sokkal nehezebb, mint régen volt, mert folyton kapálni, permetezni, kötözni, gyomlálni kell, mert ma sokkal jobb borokat és különösen kitűnő csemegeszőlőket termesztenek. A gyümölcstermesztés is fejlődik. Azelőtt egyedül talán a szilvafa volt nagy mennyiségű. Néhány hitvány gyümölcsöt termő almafa és körtefa dulakodott a széllel. A koránérő „szentiványi óma” volt a gyerekek kedvence. Meggyfa is volt, meg kevés cseresznyefa, de legjobban bírja a diófa, meg a mandulafa. Minden szőlőben volt néhány „üsziboroc”-fa, mert ez kevés árnyékot vet, alacsonytermetű, tehát a szélnek jobban ellentáll. Mindezt azonban messze felülmúlta a szilvafa. Egész erdők voltak belőle. A fügebokrot inkább az úri házak körül szerették, de nagyon sok egyszerű pince déli oldalán is ott nyujtogatja idegenszerű, ujjas leveleit.

Ma már kezdenek áttérni nemesebb gyümölcsök termesztésére is, de a viharos északi szél miatt meglehetősen nehéz feladat. Csodálatos, hogy a diófa mennyire állja a szelet. Ritkán látni egyoldalra fejlődöttet, hanem rendesen gyönyörű, teljes félgömbalakú, sűrű lombja alatt nagyszerű árnyék van s mivel a légy nem szereti a diófának talán a szagát, azért a diófa alatt a legkevesebb légy szokta bosszantani az embert.

Most már megbecsülik az idegeneket! A faluban a házakban is rendeznek be nyaralók számára szobákat. Sőt a pincék présházait is átalakítják „nyaralóvá!” (118. ábra.)

Révfülöp. Egyszerű pincéből átalakított nyaraló.

118. ábra. Révfülöp. Egyszerű pincéből átalakított nyaraló. (Szerző felvétele.)

Természetesen nem nagyon értenek hozzá, hogy mi a művelt ember igénye, azért nagyon kezdetlegesek ezek a dolgok. Nagyon kezdetlegesek még a vendéglők is, de mindegy, most már a fejlődés gyors, néhány évtized múlva valóban üdülőhellyé alakulhat át a Balaton környéke. Lóczy Lajos nyugodtan pihenhet az arácsi temetőben, az ő munkájával megindított fejlődést most már nem lehet megakasztani!”

Tihany info blog

Friss program és rendezvényinformációk olvashatóak a Tihany-info blogon.

Megújult a Tihany Turizmusáért Egyesület honlapja

Egyesületi összefogásban megújult az Tihany Turizmusáért Egyesület honlapja. Benne kulturális és programinformációk, valamint egy online szállás foglalási rendszer.