A Balaton télen
„Azt hallanátok, amikor a Balaton durrog! Sajnos, nem gyakori jelenség, én is csak néhányszor hallottam, pedig két télen majdnem állandóan a jégen tartózkodtam. Csak szigorú, hideg télen, derült éjszakán lehet ezt a feledhetetlen zenét hallani.
A Balaton jege ilyenkor 20-30 cm vastag, néha még vastagabb. Nyugodtan járnak rajta a kővel terhelt szekerek. Messziről hallani a dübörgésüket. Nappal sütött a Nap s a jég fölmelegedett 0o-ra, talán kicsit olvadozott is. De este leül a levegő, alászáll a hőmérséklet -10o-ra, -20o-ra s most a jég is lehűl, s mint minden szilárd test, a jég is összehúzódik, ha lehűl. Csakhogy a hatalmas jégpáncél a partszéleken nagy darabon hozzá van fagyva a fenékhez, a nádashoz, kövekhez stb., tehát onnan nem tud felszakadni, hogy összehúzódhassék. A jégben tehát nagy húzó-feszültség támad, mintha a papirost húznánk, hogy elszakadjon. Egyszer aztán el is szakad! A papiros csak kicsit csattan, a Balaton jege akkorát durran, mintha ágyúból lőttek volna. De egy repedés még nem tudja kiegyenlíteni a feszültséget, mert minden irányban feszült a jég, tehát összevissza repedezik, mindig hatalmas durranással. A repedés aztán tovább szalad a jégen, mint amikor a papiros nem szakítjuk, hanem hasítjuk. A hasított kemény papiros is erős hangot ad, de amikor a jégen fut végig a hasadás, akkor az olyan sikoltó, süvöltő hang, hogy szinte megborzad, aki hallja.
És a dörrenések, tompa buffanások, nyögések, süvöltések, majd éles csattanások egymásután rémítik a hallgatót. Mintha túlvilági pergőtűz ropogna, egy percre sem hallgat el a nagyszerű hangzavar. Hol messziről, hol közelről hallani a dörrenéseket, néha mintha villamos gép rázta volna meg az embert, olyan rázásféle fut végig a testünkön. Akkor éppen a lábunk alatt repedt el a jég. A repedés azonban csak hajszálvékony, jól meg kell néznünk a jég felszínét, hogy megláthassuk. A repedés csak nagyon lassan tágul, rendesen csak néhány milliméter széles lesz. Csak egyes helyeken képződnek, lassú mozgással, szélesebb repedések.
Akármilyen félelmesen hangzik is ez a nagyszerű zenebona, a halászok egy cseppet sem félnek tőle, bátran járnak ilyenkor a jégen, azt mondják, hogy most hízik a jég. És igazuk is van. Ilyenkor vastagszik, erősödik a jég s a mennydörgéssel vetekedő dörrenés mindig csak olyan vékony hasadékot jelez, hogy a kés élét alig tudjuk bele nyomni. Csak órák múlva szélesedik ki néhány milliméterre vagy néhány centiméterre.
Jókai az „Arany Ember” című regényében egészen tévesen írja le a rianást. A nép egész mást nevez rianásnak. A durrogással keletkezett repedésekbe még olyan nagy gazember sem tud beleesni, mint amilyen Krisztyán Tódor úr volt, szegény Arany Embernek a kínzó szelleme. Beleeshetett a rianásba, de az nem durranással keletkezik, hanem hosszú folyamat eredményeként.
Mindenek előtt a jéggel kell tisztában lennünk. A víz befagyásakor kis kristályok képződnek s ezek először a víz felszínén jelennek meg, mert a felszín hűl ki legjobban, hisz tudjuk már, hogy a víz +4 Co hőmérsékleten legsűrűbb, tehát az ennél hidegebb víz nem süllyed el, hanem a felszínen marad s ott még gyorsabban kihűlhet, végre megfagyhat. A 0o-ú jég könnyebb, mint a 0o-ú víz tehát a jég úszik a víz tetején. Az első fagyás jelensége attól függ, hogy mennyi sóoldat van a vízben, mert teljesen tiszta víz nincs. A Balaton vizében oldott sók alkáli földfémes sók (mint a szóda, a mész, a gipsz, a kálium-sók stb., ne gondoljunk a konyhasóra, bár igen csekély mértékben az is van benne). A víz kristályosodásakor a sók kimaradnak a kristályból, tehát a kristály körül, igen vékony kis rétegben sokkal sósabb lesz a víz, mint a jégkristályoktól távolabb levő vízrészekben. Emmiatt most a kristály mellett nem tud új kristály képződni, mert a nagyon sós víz fagyáspontja jóval a 0o alatt van. Így tehát valamivel távolabb keletkezik új kristály, hol itt, hol amott. Ezalatt a régibb kristályok körül levő, sűrű sóoldat szétoszlik (diffundál) s újra képződhet kristály. Szeszélyes alakban jelennek meg tehát a nyugodt víz felszínén az első kristályhalmazok (72. ábra), egészen csodálatos látvány.
72. ábra. A Balaton vizének első felszíni fagyása. (Szerző felvétele.)
Végre egészen behártyásodik a víz felszíne. A jéghártya alatt hártyavékonyságú sós vízréteg van. Ezt most a fagyás átugorja s először az alatta levő, nem nagyon sós réteg fagy meg. A két réteg közé nagyon sós kis vízréteg van befagyva. (73. ábra.)
73. ábra. A jég képződése sós és kevésbé sós rétegecskék sorakozásával. a, b, c tiszta jégrétegecskék, I, II, III sós vízrétegecskék.
Az alsó jéglemezt a víz felhajtó hatása fölfelé nyomja, tehát a kis sós réteg kipréselődik a két jéglemez közül, de nem egészen, marad belőle egy folt. Utoljára, a jég erős lehűlésével majd az is megfagy. Így megy tovább a fagy is lefelé, vékony, nem sós vízből fagyott jéglemezkék között számtalan kis, sós rétegecske van befagyva. Amikor a jég már néhány centiméter vastag, akkor már sok száz ilyen kis lemezkéből van összetéve. Ha kiveszünk ebből a jégből egy szabályos négyszög alakú darabot, úgyhogy a négyszög mindegyik oldala körülbelül nyolc centiméter legyen, akkor beilleszthetjük a vetítőgép keretébe, oda, ahova a rendes fénykép-vetítőképeket szokás tenni s a lámpa fényével átvilágíthatunk rajta, a vetítő vászon felé. Meglepetéssel fogjuk észrevenni, hogy a 74. ábrán látható kis hatszögletes virágok jelennek meg a vásznon. Tyndall virágoknak nevezzük ezeket, felfedezőjük, a kitűnő angol fizikus, Tyndall nevén.
74. ábra. Tyndall-virágok a jégben. (H. Schoentjes. Fleurs de la Grace.)
A jéglemezkék közé befagyott, sós rétegecskék ugyanis a vetítő lámpás hősugarainak hatására megolvadnak s ilyen, tökéletlen kristályalakok tűnnek elő. Mindegyiknek a közepe táján kis légüres buborék van, mert a víz kisebb térfogatú, mint a jég. Képünkön mint sötét golyócska tűnik föl a kis légüres buborék.
A Balaton jegén is igen szépen lehet látni ezt a tüneményt. Persze vetítés közben gyorsan olvad minden réteg s nem sokáig tart a szép kép. A virágok százai jelennek meg, kezdik egymást takarni, majd erősen folyik a jég s elmosódik a látvány.
75. ábra. A jég belső szerkezeteinek keletkezése a sós és kevésbbé sós rétegecskék repedezésével. A) A legfelső kis jégrétegecske a lehűlés következtében történt összehúzódás miatt összerepedezett s minden kis darab - elméletileg! - felgörbült. B) A repedezés átterjedt a második rétegecskére. C) A repedések teljesen áthatják a jeget s a „gyertyásodás” jelenségét okozzák.
Ezt a gyönyörű tüneményt érdemes volna minden iskolai, fizikai laboratóriumban bemutatni. Kis gyakorlattal pompás dolgokat tudunk mutatni, minden közönséges víz első jégrétegével. A tengervíz azonban túlságosan sós, abban egészen másként keletkezik az első jégréteg, de ezzel most nem foglalkozunk.3
El kellett azonban ezt a tüneményt mondanunk, mert valami nagyon fontos következménye is van. Gondoljuk el, hogy úgy, mint a 75. ábrán, egymás alatt vannak a kis jéglemezkék. A lehűlés jéglemezről jéglemezre hatol lefelé. Hogy a második jéglemez megfagyhasson, az elsőnek 0o alá kell hűlnie. Amikor megfagyott, akkor 0o-ú volt. Most lehűl -1, -2o-ra, tehát összehúzódik s számtalan apró hasadás tagolja szét a kis lemezkét általában hatszöges kis darabokra, mint amikor az úton a kis agyagréteg megszárad s összerepedezik, nagyjából négy- vagy hatszögletes idomokká (mert csak a három-, négy- és hatszöges idomok töltik ki a sík teret hiánytalanul). A repedésekbe behatol a sós víz a közbül fekvő hártyából, de aztán ez is megfagy.
A kész jeget kivéve a tó felületéből, azt teljesen üvegszerűen átlátszónak, egyenletes anyagúnak látjuk. Pedig nem az. Vízszintes és függőleges elválás-hézagok jelentkeznek, amint a jég olvadozni kezd. A halászok a téli halászat céljaira sorba lékeket vágnak a jégen. Négyszögletes darabot emelnek ki a jégvágó fejszével. Nagy gyakorlatot kívánó, elég nehéz munka ez. A kivágott darabot a lék mellé állítják, hogy észre lehessen venni s valaki bele ne lépjen az esetleg vékonyan befagyott lékbe. A kiemelt darabot „dirib”-nek nevezik.
A diribek felső lapján látni a légbuborékos, legfelső réteget. Ez a jéghez fagyott hó, olvadó és újra megfagyó vízzel összetömörítve. Ez alatt van az igazi tavi jég, gyönyörű tiszta, üvegszerű, áteső fényben kissé zöldeskék, mert hisz a legfinomabb lebegő iszapszemek ezt is színezik, mint a vizet.
Tavasz felé már nagyon megsüti a Nap a diribeket, s akkor tűnnek elő a fagyáskor képződött elválás hézagok. Mintha ezüst virágok vagy növénylevelek volnának a diribbe belefagyva, úgy csillog bennük az elváláshézagokban megolvadt - mert sósabb - kis vízhártya. Nemsokára a dirib egészen átlátszatlan lesz, elválik ceruzányi, kis függőleges hasábokra. A halászok ezt a jelenséget gyertyásodásnak nevezik. A gyertyásodott diribre üssünk rá a fejsze fokával vagy rúgjuk meg erősen és csörömpölve hull szét gyönyörűen ragyogó kis, sokszögű, ceruzányi oszlopocskává. Az ilyen gyertyásodó jégre már nem járnak ki a halászok, nem is szívesen mennek a jégre, mert már „nüncsen neki tartása!” (az e hangot nagyon mélyen, majdnem a-nak mondja).
Ez a gyertyásodás óriási kiadásban mutatkozik a forróégövi hegyóriások gleccserein is, pl. a délamarikai vulkánok vagy az afrikai Kilimandzsáró gleccserein. A gleccser jegét nagyon erősen süti a Nap s hatalmas pillérekben válik el a jég. A délamerikai vulkánokon „nieve penitente” (vezeklő jég) a nevük, mert a fölfelé keskenyedő, gömbölydedre olvadozó pillérek olyanok, mintha fehér fátyollal sűrűn betakart nőalakok volnának, de magasságuk több méter is lehet.
A Balaton jegének gyors pusztulását tavasszal ez a gyertyásodás nagyon elősegíti.
1903-4 és 1904-5 telén a jégen kellett tartózkodnom, majdnem állandóan, hogy báró Eötvös Lóránd finom „graviméter”-nek nevezett műszerével az első, nagyarányú kísérleteket elvégezzük. Ez a rendkívül finom, érzékeny műszer arra való volt, hogy a Föld felszíne alatt levő, különböző sűrűségű kőzetek elhelyezkedését meghatározzuk. A műszer majdnem 20 km mélységig érzi a kőzetek sűrűségének különbségét. Ha például valahol sűrű, nehéz gránit rejtőzködik a sokkal kisebb fajsúlyú homok, mészkő vagy agyag alatt, akkor ezt a műszer gyönyörűen megmutatja, s ki lehet jelölni, hogy az illető, súlyos tömeg hol, milyen mélyen van s milyen a kiterjedése.
A műszer leírása nem tartozik ide, csak annyit kell róla elmondanom, hogy körülbelül embermagas rézállvány volt, három lábon s ezt kellett mindig fölállítani a jégen és aztán egy éjjelre egy helyben hagyni, hogy éjjel, nyugodt levegőben a műszert le lehessen olvasni minden ötnegyed órában. Éjjel tehát minden ötnegyed órában fel kellett kelnem, kimenni ahhoz a kis vászonsátorhoz, amelyben a műszer állt s leolvasni a mutató állását, aztán átfordítani a körnek egy ötödrészével s ismét megvárni ötnegyed óra hosszat, amíg a benne levő vízszintes, csavaros inga megáll s újra leolvasni stb. Így tehát az éjjelek meglehetősen nyugtalanul teltek el. Az észlelő szántalpakra állított deszkabódéban lakott. (76. ábra.)
76. ábra. Mérő-állomás a Balaton jegén. A báró Eötvös Lóránd-féle csavaros mérleggel mértük a föld belsejében a sűrűbb és kevésbé sűrű tömegek elhelyezkedését. Balra a lakósátor, jobbra a műszersátor. (Szerző fényképe.)
Itt volt az ágy, az asztal, két szék, egy polc és egy kis petroleumkályha. Ha ezt este begyújtottuk, akkor nagy meleg volt a sátorban, de csak fenn, úgyhogy a polc tetejére tett szalonna megolvadt. De a polc aljára állított vizeskanna meg befagyott, hisz odakünn -20, néha -25o hideg volt. Az ágyat emelhetőre készítettük. Ha fáztam, akkor egy forgatóval följebb emeltem magamat, ha melegem volt, lejjebb eresztettem. A sátorban tartózkodott mindig egy edzett halász is, hogy fölébresszen és a lakósátortól távolabb álló műszersátorhoz elkísérjen, mert ez bizony sokszor viharban, ködben, sötétségben nem volt veszélytelen. De nem történt soha, semmi baj. A báró egy héten legfeljebb három napig tartózkodott lenn, a többi időben nekem kellett az észleléseket folytatnom s lenn tartózkodnom.
Nappal a sátorokat és a műszert a kijelölt helyre kellett áthurcolni és ott újra felállítani. Szélcsendes időben ez gyorsan ment s délre már helyben voltunk. A nappal többi részét aztán a jég tanulmányozására fordíthattam. Ha a báró lejött, akkor néha szabad voltam s nagyobb utakat is megtehettem.
Valóságos sarkvidéki élet volt ez, mert mind a két tél nagyon szigorú volt. Azért kellett a műszert először a tó jegén kipróbálni, hogy a földfelszín alatt, de közel levő egyenetlenségek, nagy kövek, üregek stb. ne zavarják a műszer munkáját. Mert hiszen a befagyott Balaton átlag három méter vastag, rendkívül egyenletes eloszlású víz és jégréteg, sőt még a fenekén is mintegy 20 méter vastag, nagyon egyenletes sűrűségű iszap van.
A tanulmányok igen szép eredményeket szolgáltattak s kimutatták azt az elsüllyedt hegyláncot a tó déli partja alatt, amiről már beszéltünk. De a jég mechanikájának tanulmányozása is nagyon érdekes és fontos eredményekre vezetett, úgyhogy még a Sarkvidékek tüneményeinek egy részét is a Balaton jegének tanulmányozása alapján lehetett megmagyarázni.
Amikor a Balaton kezd befagyni, rendesen csúnya, viharos, változatos időjárás van. A csendes, derült, hideg éjszakán át keletkezett első jéglemezt a következő napok vihara rendesen feltöri s a déli partok felé tereli a jégdarabokat. Ott sokszor az ilyen vékony jég méteres tábláit sűrűn egymáshoz nyomja, mint ahogy a zsindelyek feküsznek a háztetőn s aztán éjjel a darabok összefagynak s igen kellemetlen, rögös felszínű jég keletkezik. Az ilyen, vastag erős jégpáncélt azonban a halászok elkerülik, mert a jég alsó lapja is sokáig egyenetlen, nagy darab jegek nyúlnak ki belőle s ezekben a jég alatt húzott háló megakad.
Nemsokára végleg befagy a tó, a jégben persze sok az egyenetlenség. Régibb jégtáblák összefagyását, néha egy-egy, deciméter vastag tábladarab feldobódását és odafagyását lehet látni. Fagyás közben eshetett a hó s a hó fehér, légbuborékokkal telt halmaza szintén belefagy a jégbe. Néha valóságos mozaik a jég felszíne, a hóesés közben összefagyott kis jégtáblácskák szorultak egymáshoz.
Amikor a jég már két deciméter vastag, akkor a legerősebb vihar sem képes feltörni. Ilyenkor kezdődnek aztán a legnagyszerűbb tünemények. Csendes, derült, hideg éjszakán a jég gyorsan sugározza ki melegét s mélyen 0o alá hűlhet le. Hőmérőket helyeztem a jégbe, egyet a felszín közvetlen közelébe, másodikat egy, a harmadikat két, a negyedik három deciméter mélységbe, amikor a jég 40 cm vastag volt. A legalsó hőmérő közel 0o-ot mutatott állandóan, mert hisz a jég alsó lapja a 0o-ú vízzel érintkezik.
De a felsőbb hőmérők aztán annál nagyobb mértékű hőmérséklet változásokat mutattak nappal és éjjel közt, minél közelebb voltak a felszínhez. Most látszott meg, hogy a jég legfelső rétegei bizony -20, -25o-ra is lehűlhetnek. Az ilyen erős lehűlés erős összehúzódást okoz, tehát nem csoda, ha a jég elszakad, persze ágyúlövésszerű dörrenéssel. De csak a jég felsőbb rétegei húzódnak össze ilyen nagyon, az alsó réteg állandóan 0o-ú marad, tehát nem húzódik össze. Ha szabadon mozoghatna a jég, akkor darabokra szakadozna, de minden darab homorúan felkunkorodnék, mint az a hártyapapiros, amelyiket tenyerünkre fektetve, a tenyér melegétől összekunkorodik.
De erre a jég nem képes, tehát számtalan repedés fogja áthatni. Ezek a repedések csak nagyon hideg időben képződnek, tehát mindjárt befagynak. Ha a következő nappal süt a Nap, akkor a jég megint fölmelegszik, kiterjed s a hézagok bezáródnak s az éjjel képződött kis jéglemezkék összetörnek, sokszor élükre állva fagynak bele a bezáródó repedésbe, furcsa kis jégtaraj, néhány centiméter magas, kis ágas-bogas jéglemezke-sorozat jelzi a bezárult repedést.
Ha nappal is hideg van, nem süt a Nap, akkor a repedések lassan tágulnak, amint a jég mind jobban és jobban lehűl, sőt minden nagyobb, egy-két deciméter szélesre tágult repedés szélei kissé fölemelkednek, a jégtábla említett meggörbülése miatt. Az így keletkezett repedések azonban sohasem szélesebbek 30-40 centiméternél. Egyetlen egyszer láttam egy 80 centiméter széles, de keményen befagyott repedést. Hosszú, hideg idő után a repedések mind keményen befagytak. Érdekes, hogy a repedés alsó lapján állandóan kis csatorna marad, rendkívül szabályos, ellipszis alakú keresztmetszettel (77. ábra). A repedések ilyen befagyáskor ugyanis hízik a jég, a jéglaphoz is mindig újabb és újabb rétegek fagynak hozzá, tehát a repedés befagyása nem tudja utolérni a jégtábla vastagságát.
A jégpáncél vastagodásának tanulmányozása végett megbízottjaink több helyen minden nap megmérték a jég vastagságát.
77. ábra. A Balaton jegén képződött repedés alsó végén állandóan vályúszerű mélyedés marad. A befagyott repedés egy darabját kivágva, pontosan lemértük a jelenség méreteit.
Megtette ugyanezt kitűnő sarkutazó barátom, Drygalski Erik professzor is (München) az egyik grönlandi tó és patak jegével is. Nagyon csodálkozott rajta, hogy a jég nem akkor legvastagabb, amikor leghidegebb van. A balatoni jégtanulmányok eredményeinek olvasásakor mindjárt kedves levelet írt s mintha a homlokára ütött volna: „Na persze! Tévedés volt azt hinni, hogy akkor legvastagabb a jég, amikor leghidegebb van!”
A Balaton jegének vastagságát felírva minden nap, összehasonlíthattuk a hőmérséklet járásával. Pontosan kiadódik, hogy a tó jegének vastagsága mindaddig nől, amíg a hőmérséklet 0o alatt van. Gyorsabban vastagodik nagy hidegben és lassabban, ha nincs olyan nagy hideg. Legvastagabb a jég akkor, amikor a hőmérséklet 0o alól 0o fölé kezd emelkedni, mert egész eddig mindig vastagodott s ezután már olvadni, tehát vékonyodni fog. Rajzban lehet előállítani ezt az összehasonlítást s tudományos nyelven úgy mondjuk, hogy a hőmérsékletek fordított előjelű integrális vonala kongruens a jégvastagságok ábrájával. No ez nagyon is tudományos, de szakember megérti. Népszerűen úgy mondhatnám, hogy ha a hőmérsékletek járását úgy tekintem, mint bevételeket és kiadásokat, akkor világos lesz a dolog. A 0o alatt levő hőmérsékletek jelentik a bevételeket, a 0o fölött levő hőmérsékletek a kiadásokat. Amíg 0o alatt van a hőmérséklet, addig nől a pénzkészlet, éspedig annál gyorsabban, minél hidegebb van, minél több a napi bevétel. Legtöbb lesz a pénzállag akkor, amikor vége van a bevételeknek s kezdődnek a kiadások. Vagyis a bevételek összegezéséről van szó s ezt fejezi ki az „integrális”.
Sok más tünemény tanulmányozásakor kell hasonlóképpen okoskodnunk s néha pompás eredményekre lyukadunk.
A befagyott Balaton vastag jegén a repedések is keményen befagytak s most egyszerre melegre fordul az idő, süt a Nap s fölmelegíti a jeget megint 0o-ra. Most a repedéseknek ismét be kellene zárulnia, de nem lehet ám!
Rettenetes feszültség támad most a jégben s minden irányban ki kell terjeszkednie, mert különben összezúzik. A technikusok jól ismerik ezt a hatalmas erőt. „Termikus dilatáció” a technikai neve s meg kell ellene védelmezni mindenféle építményt és gépalkatrészt. A vasúti sínek kiterjeszkedése, megnyúlása meleg időben olyan hatalmas, hogy ha nem tud a sín kinyúlni, akkor fölgörbül, fölemeli a talpfákat, kipattantja a sínszegeket, hevedercsavarokat stb. Ezért két sínszálat sohasem szabad egészen összeérinteni, hanem kis hézagot kell hagyni kettő közt, hogy tetszése szerint kiterjedhessen és összehúzódhasson a sín.
A Balaton jegének kiterjeszkedése mindenekelőtt a partokon kezd roppant nagy nyomással hatni. Méréseim szerint a 40 cm vastag jég a függőleges partfalra folyóméterenkint 15 tonna nyomással hat. Ilyen nyomásra nem lehet partfalat méretezni.
A 90-es évek elején építették a keszthelyi partfalat s télen nem jegelték ki, azaz nem tartottak nyitva a fal előtt terjeszkedő-hézagot, hanem hagyták, hogy a kemény, vastag jégpáncél hozzá fagyjon a falhoz. Tavasszal aztán, amikor a hó és jég elolvadt, meg lehetett látni a mulasztás szomorú következményeit. A jég letolta a falat alapjáról s egy méterrel kinyomta a part felé. Persze, amikor a mögötte levő, fagyott föld is fölengedett, a letolt fal összeomlott. Újra kellett építeni. Ugyanakkor készítették a keszthelyi fürdő szigetet. A szigetre bevezető töltés volt még csak készen. Ez csak olyan hevenyészve összedobált földtöltés volt. A végét megnyomta a jég s mivel az egész töltés keményen összefagyott, felgörbült, mint valami japáni híd s el lehetett alatta menni.
A siófoki fürdőház cölöpjeit a jég úgy megnyomta a 90-es években, hogy 50o-kal hajoltak el. Mind ki kellett húzni és újra leverni, mert nincs hatalom, amelyik egyenesre tudná állítani őket. Ezt csak a jég igen lassú, de óriási nyomása tudja megtenni.
A jég a partokon csakugyan, ahol csak lehet, feltorlódik. Különösen szép ilyen torlódásokat lehet látni a kenesei és aligai partok előtt. Csakhogy ez nehéz munka, amit a jég itt végez! Nagy darabon felszakítani a jeget, feltúrni kavicsot, nádat, növényeket stb. Ahol túlságos széles darabon a fenékhez fagyott a jég, ott nem is fogja azt felszakítani, hanem maga a jégtábla fog „kihajolni” - ahogy a mérnökök mondják - a nagy nyomás elől s a jég felpattan, felszakad s mint a háztető, úgy támaszkodnak egymásnak a feltorlódott darabok. Az ilyen képződményt nevezi a halász „túrolás” néven. Semmiféle más nyelven nem ismerek ennek megfelelő szót. A Fertő-tó mentén lakó németek Eisbrücke (jéghíd) néven nevezik de ez nagyon tökéletlen és helytelen kifejezés.
A mechanika törvényei ritkán érvényesülnek olyan szép pontossággal - a sok zavaró körülmény miatt - mint éppen ezeknek a turolásoknak elhelyezkedésében. A jég ott fog így felpattanni, ahol a legkisebb munka végzésével egyenlítődhet ki a feszültség. Ezért a turolások a tó felszínére rajzolható körök mentén keletkeznek, persze csak közelítőleg, mert a jégben sok az egyenetlenség, különböző szilárdság, sőt a hóval való borítottság, a jég alatt levő víz hőmérséklete stb. szerint különböző lesz a fölmelegedés következtében keletkezett kiterjeszkedés is.
78. ábra. A turolások térképe a Balaton jegén az 1894-95. évi télen. A pontozott vonalak más években térképezett turolások helyét mutatják.
Mindazáltal a 78. ábrán bemutatott térkép szépen állítja elénk ezt a törvényt. A turolásokat szextáns nevezetű műszerrel, a parti templomtornyok segítségével könnyű volt térképezni. A mérnök hátrametszésnek nevezi az észlelőhely helyzetének ilyen meghatározását. Mivel a turolások térképezéséhez nem kellett túlságos nagy pontosság, hisz csak egy-két hónapig tartó jelenségről van szó, s olyan rendetlenül, zegzúgosan húzódik minden turolás, hogy igazán nincs értelme a méternyi pontosságnak. Ezért nem számítással, hanem csak grafikusan, átlátszó papiros segítségével rajzoljuk ilyenkor fel a pontokat.
Még így is fáradságos, nehéz és nem veszélytelen volt a munka, de rendkívül érdekes. Térképünkön az 1894-95. évi turolások helye van feltüntetve, de majdnem minden évben, - ha befagy a tó elég keményen - ugyanezen a helyen képződik a turolás.
A 79. ábrán látjuk az Alsóörs és Siófok között átnyúló turolás keletkezésének kezdetét. Széles repedés van előttünk, jelenleg nyitva, mert a fénykép kora reggel, tehát még napsütés előtt, nagy hidegben készült.
79. ábra. Főhasadás Alsóörs és Siófok közt, reggel, szétnyílva és vékonyan befagyva. 1901. februárius havában. (Szerző felvétele.)
A 80. ábra ugyanezt a repedést mutatja, most bezáródva, mert melegen sütött a Nap s a jég fölmelegedett.
80. ábra. Főhasadás Alsóörs és Siófok közt, délután, bezáródva. 1901. februárius. Ugyanaz a részlet, mint az előbbi képen. (Szerző felvétele.)
Így ment ez egy darabig, de aztán hosszú, hideg periódus következett, majd erős fölmelegedés akkor állott elő az a nagyszerű turolás, amit 81. ábránk mutat.
81. ábra. Kifejlődött turolás Alsóörs és Siófok közt, 1901. februárius havában. (Szerző felvétele.)
Ez a turolás Alsóörs előtt mintegy 2 km-re a tóban kettévált, egyik része keletre, Alsóörs és Almádi felé simult a parthoz, a másik része Balatonfüred felé s aztán az Aszófői-öblöt levágva, átfordult Tihany pártjára s a kolostor alatt érte el a partokat.
A Füred előtt elvonuló turolás egyik részletét mutatja Lóczy gyönyörű fölvétele a 82. ábrán.
82. ábra. Turolás Balatonfüred előtt. Hátul az uszoda látszik. 1893. februárius havában. (Id. Lóczy Lajos felvétele.)
Nagyszerű turolás szokott átmenni Boglár és Révfülöp között, aztán meg Balatongyörök és Keresztúr közt. Valóban, mintha a hegyláncok képződésének kis példáit látnók. Az Ural-hegység emlékeztet ilyen turolásra, amint a Polaris-masszívumtól átterjed a Turáni-masszívumig az orosz és szibériai táblák közt.
Az ilyen turoláson keresztül menni nagyon veszélyes vállalkozás. Mindig mozog a hőmérséklet változásai következtében s a feltorlaszolt táblák alatt nyílt víz van. Ha az ember egy ilyen ferdén kitolt táblára lép, az lebillenik alatta, s az ember lecsúszik a jég alá s a tábla megint bezárul fölötte, s az ember menthetetlenül veszve van. A halászok mindig több jégtábla egymásratolásával valóságos hidat építenek s póznára tűzött szalmacsutakkal messzire láthatóvá teszik a jégen járók számára.
Olvadós, meleg időkben a turolás feltúrt jégtáblái beomladoznak s az egész elsimul. A jégről leolvad a hó, olyan lesz, mint az üveg s nehéz meglátni a nyílt vizet. A turolás széles, nyíltvíz sávján „tutajoznak” a jégtábladarabok, mint ahogy a halászok mondják, s az ilyen hely felé közeledni valóságos Isten-kísértés. Ezt, és csakis ezt nevezik a halászok rianásnak. Az ilyen veszedelmes, alig észrevehető nyíltvízsáv már sok embernek okozta halálát (83. ábra).
83. ábra. Igazi rianás a Balaton jegén Alsóörs és Siófok közt. 1903. februárius. (Szerző felvétele.)
Szokás volt azelőtt a jégen átrándulni Somogyból Zalába, vagy fordítva, s persze a rokonlátogatás iddogálással jár. A megkésett látogató pityókosan indult neki a jégnek, sötétedő estefelé, s nem tudva az irányt betartani, rátévedt a rianásra s menthetetlenül belefulladt. Majdnem minden jeges télen történt egy-két ilyen katasztrófa. A jeges vízbe bukott ember persze ordít, ordítását talán meghallani a parton is és aki hallja, az keresztet vet magára, de menteni lehetetlen. Tavasszal veti ki hulláját a jéggel együtt az északi vihar hullámverése.
A rianás szót a halászok nekem úgy magyarázták, hogy a legveszedelmesebbek azok, amelyek a partok előtt, a partokkal párhuzamosan futnak, mert ezeket az északi szél még jobban kitágíthatja, elnyomván a jeget dél felé. Ha az ilyen rianás felé közeledik a lovas szekér vagy szánkó, a ló megérzi a jég himbálásáról, hogy nyílt víz felé közelednek s a ló úgy megriad, vagy megrian, hogy semmiféleképpen sem lehet tovább hajtani.
Nem egészen biztos, hogy innen származik-e a szó, de nem lehetetlen. Inkább azt hiszem, hogy a rianás az erőszakos elrepedés és tátongó rés keletkezését jelenti. De semmi esetre sem a durrogással keletkezett, vékony hasadásokat, repedéseket, mert ezeket a halász nem nevezi rianásnak. Durrogáskor bátran jár a jégen, még a lovak sem félnek a kísérteties durrogástól, sikoltozástól, nyögés- és sóhajtásszerű hangoktól. Olyankor hízik a jég és máris vastag.
Attól féltünk, hogy talán a rendkívül érzékeny, Eötvös-féle műszer (torziós-inga) ilyen repedezéskor, durrogáskor össze-vissza fog kalimpálni, s még kár is eshetnék benne. De közvetlen a műszer alatt elfutó repedés süvöltése után is, beletekintve a műszer leolvasó távcsövébe, csak igen finom reszketést lehetett látni, nagyobb kitérések egyáltalában nem történtek.
Az észlelések utolsó éjjelén a sátrak Alsóörs és Siófok közt egyharmad távolságban, Alsóörstől mérve, mélyen benn a tóban álltak. Már lágy idő volt, erős északi széllel óceáni levegő érkezett a Balaton fölé. Este éppen váltottunk, a báró felutazott Budapestre, én pedig lementem Siófokra az észleléseket folytatni. Siófokon találkoztunk, a báró aggodalmaskodott, hogy a szél erős, a jég kezd gyertyásodni, még valami baj lesz, s kiadta az utasítást, hogy ha nem javul az idő, akkor holnap mindent le kell szerelni és Siófokra szállítani.
Sötéttel érkeztem ki a sátrakhoz az egyik halász kíséretében. Lámpást is vittünk, meg egy szál deszkát, mert rianáson kellett átmennünk. Az állomáson Vas János várt s aggódva mondta, hogy kénytelen volt a műszert a vászonsátorban „odébb rukkoltatni”, mert a szél nagyon előre nyomta a sátrat s félt, hogy feldönti a műszert. A négyszögletes, léckeretes vászonsátrat is, meg a lakósátrat is mindig kikötöttük négy kötéllel úgy, hogy a kötél végére kölöncöt kötöttünk s a jégbe vágott léken alá dugva, a jég alá feszítettük s aztán meghúztuk a kötelet. A vihar annyira ráncigálta, hogy a kötél egészen belefűrészelte magát a jégbe s a sátor tovább csúszott.
Az „odébbrukkoltatás” természetesen a műszert használhatatlanná tette. Elszakadt benne a főrész, az a finom drót, amelynek megcsavarodásával mérjük a műszerre ható erő nagyságát. A drót olyan vékony, hogy csak 140 gramm súlyt bír el és 120 grammal meg volt terhelve. A rukkoltatás egyetlen zökkenése elég volt, hogy a drót elszakadjon. Így tehát a műszert be lehetett csomagolni, mérésről többé szó sem lehetett. Az egész műszerállványt, mindent összecsomagoltam és a szállító szánkóra szereltem, aztán aludni mentünk. Kora reggel nagy ködre ébredtem föl a két halásszal. Vártuk az alsóörsi halászokat, hogy a két sátrat kivontassuk akár az északi, akár a déli partra, mert nagyon enyhe idő volt, a jég már megbízhatatlan.
Erős szél támadt s az emberek késtek. Amit hárman el tudtunk végezni, elvégeztük s az emberek csak nem jöttek. Végre tíz óra felé az északi part felé siettem, mágnestűvel a kezemben, mert a sűrű köd miatt semmit sem lehetett látni. Amint a sátrak mögöttem eltűntek a ködben, mintha a semmiség közepén volnék. A jégen keményen ráfagyott fehér hó, köröskörül fehér köd, mágnestű nélkül igazán bolondság lett volna elindulni. Csak a szél tájékoztatott, mert egyenesen északról fújt. Az erős szél miatt előre hajolva, szememet a jégre függesztve, nehezen haladtam előre a vihar miatt, de sietnem kellett. Egyszerre zavaros hangokat hallok s fenn a levegőben egy csomó madarat látok szállni, talán varjak... nem! Ezek a halászok voltak! De ebben a ködben, szélben az ember még a vízszintes iránt való tájékozódást is elveszti. A halászok jöttek sietve, beszélgetve, rajvonalban, hogy megtalálják a sátrakat.
Nagyon örültek, amikor megtaláltak és kértek, hogy siessünk. Az északi partról elszakadt a jég, 10-20 méter széles rianás támadt, s csak úgy tudtak átjönni, hogy egy leválasztott, nagy jégtábla darabbal áttutajoztak. Vakmerő vállalkozás, de tudták, hogy mi a sátraknál veszedelemben vagyunk, okvetlen át kellett jönniök. A nagy köd miatt nagyon féltek, hogy eltévesztik a sátrat, de a szél tájékoztatta őket.
Mire visszaértünk a sátrakhoz, a köd szakadozni kezdett, pompás tavaszi napsugár ömlött végig a ragyogó havon. Amint az emberek a vászonsátrat kiszabadították, a szél kikapta kezükből s mint a vitorlás szán úgy repült a könnyű, lécvázas alkotmány dél felé. Lehetetlenség volt elfogni! Majd megtaláljuk valahol!
A másik sátrat aztán nem húzni, hanem fékezni kellett, mert azt is vitte volna s az bizony valami turolásba, vagy a partba ütközve, nagy kárt szenvedhetett volna.
Végre minden baj nélkül, megizzadva érkeztünk Siófokra. Ott a halászokat megdicsérve, megjutalmazva haza küldtem. Az egyik fiatal azt mondta, hogy hazasétálnak a jégen, de az öregebbek kinevették, az már lehetetlen! Körül kellett nekik kerülniök a parton, Kenese felé (az északi parton még nem volt vasút). Felajánlottam, hogy szekereket fogadok nekik, de nem fogadták el, meghálnak Siófokon s kora reggel haza indulnak, estére otthon is lesznek.
Másnap reggel kedves, ismerős zúgásra ébredek föl. Kisiettem a Siócsatorna nyílásához. A Balatonon nem volt egy tenyérnyi jégdarab sem! Szabadon hullámzott, kedvesen morajlottak a hullámok a homokos parton. A partra nagy torlaszokban hányta ki a jeget, de a jég már egészen gyertyás volt, csörömpölve omladoztak a halmazok, amint a Napsugár simogatta fényes testüket.
Az ilyen gyertyásodott jég már nem tesz kárt, ha ki is dobálja a hullám, mert széthull minden ütődésre! És ezen a jégen voltunk még mi tegnap tizenhatan a tó közepén! Még ma is úgy végig fut rajtam a hideg, hogy ennek a derék 15 magyarnak az élete valóban egy hajszálon függött a mi tapasztalatlanságunk miatt!
A vászonsátrat nem messze a Sió nyílásától keletre megtaláltuk. A szél iránya tehát pontosan Alsóörs-Siófok volt, tehát északtól 30o-ra nyugat felé. Ez itt rendesen az északi szél iránya s majdnem pontosan ebben az irányban nyúlnak el a somogyi szélbarázdák.
A gyertyásodott, vagy másként úgy is mondják, hogy a torzsás jég már nem tesz kárt, ha a szél partra dobálja. Megesik azonban néha, hogy a vihar 10-15 cm vastag, „acélos” jeget tör fel s ezt dobálja ki nagy erővel. Ez már inkább okozhat kárt, de rendesen ez sem nagy baj.
Végzetes nagy pusztítást a jég hőmérsékleti tágulása okozhat! Ez a csendben, alattomosan dolgozó, rettentő feszítőerő! Ennek nem áll ellent semmiféle emberi építmény! De nagyon könnyű ellene védekezni. Ki kell jegelni az építményeket. Állandóan nyitva kell tartani a jégen egy-két méter széles sávot s minden reggel feltörni benne a jeget, tehát a „dilatációnak” állandó hézagot kell hagyni. Akkor a jég nem okozhat kárt, van helye kiterjeszkedni.”