A balatoni szél
„A Balaton mellett a tó tudományos tanulmányozásának kezdetén Tihanyban hallottam a lakosságtól először az északi szél rettentő, pusztító hatalmáról. A tihanyi kisgazdák mutatták, hogy az Óvártól északnyugatra fekvő, úgynevezett Diósi-tetőn igen kitűnő, jó szőlők voltak, nemes bor termett bennük, mert a tető bazalt-tufából van. A filoxéra kipusztította a szőlőket a 90-es években s a Diósi-tetőről és domboldalairól kiveszett, nem gondolt velük többé senkisem. Így a talaj elvesztette védőburkolatát s a szél minden termőtalajt elhordott róla. Ma egészen alacsony gyep fedi a tetőt és oldalakat, a régi szőlők határsáncai még jól látszanak. A fekete, pereszteges szikla mindenütt előbukkanik.
Az Artemisia vagy üröm egyik kis törpe fajtája (Art. austriaca Jacq.), ezüstös szürke színével még pusztábbá teszi a képet. Talán a spanyol tomillares-pusztákhoz hasonlítható kép (23. ábra).
23. ábra. A szélfúvás hatása Tihanyban. A sziklákon, a felszínen és a fákon mindenfelé látszik az uralkodó északi szél erős hatása. A fák közt az Artemisia austriaca lepi el a térszínt, azért ragyog olyan ezüstös fényben. A kép jobb széle felé van észak, a fényképezőgép nyugat felé nézett. (Thom. W. felvétele.)
Akkor kezdtem gondolkozni a szél hatalmas munkaképességéről. Tihany ebből a szempontból klasszikus hely! Csakugyan, a szélfúvás hatását, a deflációt a mai éghajlat alatt is látjuk itt működni, de még inkább meggyőződünk az óriási munkáról, amit a pliocén és pleisztocén korszakokban végzett a szél, mert ekkor alig védelmezte a félszigetet növényi takaró, hisz a pliocén korszakban sivatag, a pleisztocén korszakban pedig gyér növényzetű, füves puszta volt hazánk.
Tihany félszigetén két lefolyástalan mélyedés van, a Külső-tó és a Belső-tó. A Külső-tó ma már száraz, mert mély árokkal az északi szélén le lehetett csapolni. A Belső-tóban ma is áll a víz, lefolyástalan, meglehetősen sós vizű kis tó. Nem konyhasó van benne, hanem mindenféle más alkali-földfémes só, többek között szóda. Annyira rossz íze van, hogy a marhák sem isszák meg.
A két lefolyástalan mélyedés eredetén sokat vitatkoztak. Eleinte vulkáni krátereknek tartották őket, de hamar kiderült, hogy hisz mind a két mélyedés pannoniai homok és agyagrétegekben van. Akkor aztán süllyedésnek gondolták, de pontosan ki lehet mutatni, hogy a pannoniai rétegek teljesen zavartalanok. A Belső-tó vizének felszíne mintegy 16 méter magasan van a Balaton fölött s a tó partján levő pannoniai rétegek pontosan ugyanazok, mint amelyeket a félsziget hegyeinek oldalában, ugyancsak 16 m magasságban meg lehet találni.
Tehát nem kráter és nem süllyedés. A víz kimosó hatása sem lehetett a mesterük, mert a folyóvíz ilyen lefolyástalan mélyedéseket nem vájhat ki. No mármost aztán megakadt a tudomány. Mongolországi és alföldi tapasztalataim alapján a szél munkájának tulajdonítottam, de nagy mesterem, id. Lóczy Lajos kételkedve rázta a fejét.
A következő télen a tó jegét tanulmányoztam s egy alkalommal nagy hóviharban mentem át Szántódról a jégen Tihanyba s amikor az országúton feljutottam a Belső-tó vízválasztójára, az út hágójára, alig bírtam előre törtetni az embertelen vad viharban, különösen azért, mert a havat óriási tömegben söpörte ki a Belső-tó mélyedéséből s egész hegyet rakott le belőle a Rév fölött, a hegyek déli, tehát szélárnyékos oldalán. A kolostorban a jó öreg szerzetesek megijedtek tőlünk - Vass János halásszal jártam a jeget - mert jégpróbáló fejszével, jégcsapos szakállal, eszkimóruhában állítottunk be, késő este. Csakúgy dörgött a vihar a templom ódon tornyai közt, csak úgy reszketett az épület, pedig öles vastag falai vannak. A falu hóba volt temetkezve. Másnap mégis táviratot adtam föl Füredről (könnyű volt a jégen átsétálni), hogy ha van kedve, jöjjön le Lóczy a tüneményt megnézni, mert hisz minden tisztességes balatoni északi szél három napig tart. Még aznap este már Szántódon volt, ott vártam s mégegyszer megtettük a nehéz utat. (Az északi parton még nem volt vasút!) Lementünk a keményen befagyott Belső-tóra, de alig lehetett ott kitartani. A Belső-tó és Külső-tó medencéje közt emelkedik a Kiserdőtető nevű hegy. Erről zuhant le az orkán elemi erővel, a tó jegéről lesepert minden havat, olyan volt az, mint a tükör, de a Kiserdőtető oldalán, szélárnyékban fekvő szőlők és pincék több méteres hóba voltak temetkezve.
Ha itt nem hó, hanem homok volt volna, azzal is csak így bánt volna a vihar. Lóczyval sokáig gyönyörködtünk a nagyszerű tüneményben és teljesen meggyőződve a szél kimélyítő munkájáról, kedélyesen vacsoráztunk meg a kolostor vendégszerető rendtársai közt.
A Kiserdőtető bazalt-tufával fedett, pannoniai rétegekből álló kis hegy. Déli lejtője lankás, szőlők vannak rajta egészen a fordulószintig, vagyis addig, amíg a lejtő homorúból domborúba megy át. A domború lejtő pusztuló, a homorú épülő. A homorú lejtőn lehet földet művelni, kertészkedni, de a domború lejtőn nem, mert onnan a termőföld lepusztul. A Kiserdőtető déli lejtőjének legnagyobb része homorú lejtő s a domború lejtő csak a legtetején kezdődik (24. ábra). A hegy északi lejtője rendkívül meredek, túlnyomó része domború lejtő s csak kis, egészen jelentéktelen homorú lejtő van a lábánál.
24. ábra. A Kiserdő-tető vázlatos rajza (Tihany). A hegynek az uralkodó szél felé fordult oldala sokkal meredekebb, mint a szélárnyékos oldala.
Már a hegynek ez az alakja elárulja, hogy északi lejtője erősen pusztul, déli lejtője pedig épül, anyag halmozódik föl rajta. Az északi lejtőt legnagyobbrészt erdő borítja. A hegy tetején a bazalt-tufa sziklák párkányszerűen nyúlnak előre (25. ábra), látszik, hogy a lazább, puhább anyagot a szél (mi lehetne más?) kifújja a keményebb rétegek alól.
25. ábra. A tihanyi Kiserdő-tető bazalt-tufa sziklái. A szél aláfútta a sziklapadokat.
Bizonyos idő múlva ez az aláfúvás annyira aláaknázza a kemény sziklapadot, hogy letörik s a hatalmas kőszikla, több tonna súlyú, vastag kőlap letörik, lecsúszik a lejtőn. Egy ideig a fatörzsek, régebben lezuhant darabok megfogják, de lassankint lecsúszik, lehengeredik a hegy lábáig. Jön utána egy másik, meg a harmadik, hol itt, hol amott.
Az aláásott, párkányszerűen előrenyúló tufapadok látványa valóban megragadó. A hegy déli oldalán erről szó sincs, ott a lejtő sokkal szelídebb s sziklákat nem látni. Itt még valaki azt mondhatná, hogy a rétegek úgy feküsznek a hegytetőn, hogy dél felé lejtenek, tehát természetes, hogy a rétegfejeknél lesz a meredek oldal s a réteglapokon a lankás. Csakhogy a hegynek csak a teteje kemény tufa, legnagyobb része pannoniai homok és mégis az északi, szélnek kitett lejtő a sokkal meredekebb. De ha ez nem elég valakinek, akkor vezessük át az Apáti-hegyre s onnan a Csúcshegyre, a félsziget északnyugati szögletében, a félsziget legmagasabb hegyére. Az Apáti-hegyet a Csúcsheggyel féloldalas gerinc köti össze. A gerinc legnagyobb része pannoniai rétegekből van, a rétegek tetején vízszintesen fekszik a bazalt-tufa, sőt a tufa tetején gyönyörű sorozat gejzír-kúp sorakozik (26. ábra).
26. ábra. A tihanyi Apáti-gerinc vázlatos rajza. Az északnyugati lejtőt a szél erősen kifújta.
Ennek a gerincnek a metszete is éppen olyan, mint a Kiserdőtetőé. A szélnek fordult oldal bámulatosan alá van ásva (27. ábra), a sziklák valósággal erkélyszerűleg lógnak ki s a kemény, opálos gejziritkúpok fehér sziklái vakmerően dőlnek ki a szédítő meredekség fölé.
27. ábra. Gejzirit-sziklák bazalt-tufa rétegek fölött, Tihanyban, az Apáti-gerincen. A kép bal oldala felé van észak. A szél aláásta a kemény gejziritet. (Szerző felvétele.)
Mindenkinek ajánlom ezt a sétát. A M. Turista Egyesület sárga jelzésű útja vezet végig rajta a csodálatosan szép kilátású Csúcs-hegyre, a legmagasabban felépült gejzírkúp tetejébe. Kis római erőd maradványai is vannak rajta. Itt már aztán nagyszerűen látni a szél pusztító munkáját. Mielőtt fölérnénk a gerincre, kis vízmosásszerű mélyedésen kell keresztül menni. Ez a mélyedés levezet ahhoz a kis eldugott víkendtelephez, amely a félsziget északnyugati sarkában van. A mélyedés legfelsőbb része meglepően nagyszerű szélbarázda a kemény tufában, mintegy 40-50 m széles. Irtóztató erővel támadja ezt a mélyedést az északi szél, nem csoda, ha ilyen, csak a sivatagokon látható jelenség keletkezett. Laikus nem könnyen veszi észre, figyelmetlenül elmegy rajta, azt hivén, hogy talán mesterségesen fejtettek ott követ. Aki látni akarja, hogy milyenek a sivatagban a sziklák, az nézze meg Tihanyban az Óvár északi sziklafalait. Azon a kis gyalogösvényen lehet odajutni, amelyik a Barátlakásokhoz vezet. A csodálatos üregeken túl a sziklák északi oldalán bámulhatjuk a szél nagyszerű munkáját. A különböző keménységű tufarétegek közt a lazábbakat erősen kifújta a szél, mély vízszintes rováték húzódik a sziklafalon végig, különböző magasságokban. A kemény rétegek pedig párkányszerűen, messze előre nyúlnak. A sziklafalak felső szélén gomba-alakú sziklák, vízszintesen tagozott tornyok díszlenek. Minden meglazult darabkát letör a szél, úgyhogy kézzel nem lehet lefeszíteni még egy morzsát sem. Aki látta a sivatagot és látta ezeket a sziklákat, az tökéletesen értékelni fogja a szél óriási munkáját itt, a mi éghajlatunk alatt is.”