70 évvel ezelőtt
Egy nappal az esküvő előtt anyámmal a tihanyi Sport Szálló kávéházának teraszán ültünk a Balaton végtelennek látszó vize mellett. A nyári délután csendes, csak dongózúgástól árnyalt gyönyörű bágyadtságában a mindennapiságot elhagyva szinte "ünnepélyesen" beszélgettünk, mint egy temetésen, vagy egy születés alkalmával. Szinte szédültem a gondolattól, hogy egy nap múlva már házas leszek.
A nap derűsen sütött és a látvány a végtelenbe vesző vízzel, távoli vitorlásokkal álomszerű volt. És a fák mögött, tovább a parton ott volt a kastély. A szálló teraszától oly felmérhetetlenül távol és hozzánk oly közel!
Felállva asztalunktól a kastélyba mentünk át, mert ott lesz a polgári esküvő. Gróf Széchényi György balatonfüredi főszolgabíró a kastély zenetermében már várt minket.
A polgári esküvő szokás szerint a legnagyobb csendben volt. A főszolgabírón és a főjegyzőn kívül csak feleségem szülői, anyám, Lajos bátyám és két tanú volt jelen, feleségem részéről a dinasztia fejének Ottó trónörökös "örökös király" képviselője zichy és vásonkeöi gróf Zichy János valóságos belső titkos tanácsos, császári és királyi kamarás, az Aranygyapjas Rend lovagja, volt magyar királyi kultuszminiszter, a kereszténypárt elnöke, részemről pedig csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Imre nagybirtokos, tartalékos repülő ezredes.
A formaságok után Széchényi szép beszédet mondott. Mintha még most is fülembe csengene ünnepélyes megszólítása: Magas Fiatal Pár!
Feleségem – ekkor írta le először nevét az én nevemmel – sötétkék shantungselyem ruhában volt fehér csipkegallérral, én sötétkék délutáni ruhában.
Este a főhercegi kastélyban menyegző-estély (Polterabend) volt az esküvő résztvevői számára. Háború volt, és a magyar hadsereg egyharmad része a szovjet fronton küzdött, ezért a főherceg elvből csendesnek és a legszűkebb körűnek kívánta az esküvőt. Csak a legközelebbiek, vagy hatvanan kaptak meghívót az esküvő előtti estélyre és a másnapi ebédre. Sem a kormányzói párt, sem a másik ágból származó főhercegeket nem hívták meg, nem voltak meghíva a bíboros hercegprímás, a kormány és a diplomáciai testület tagjai sem. Tánc nem volt és pezsgőt sem kínáltak helyette, a tokaji főhercegi uradalom hétputtonyos aszúborával ittak egészségünkre; ezt a főherceg mindig többre becsülte, mint a pezsgőt. És meg volt mondva, hogy este tíz órakor, a légvédelmi elsötétítés időpontjában vége lesz az estélynek.
Ezen a menyasszonyi búcsúestén menyasszonyom, ki polgári törvények szerint már feleségem volt, tengerzöld hosszú estélyi ruhát viselt amiensi vörös bársonyövvel, nyakában egyetlen szem nagy körtegyöngy vékony láncon. Egészséges napbarnított nyári színével és természetes lényével, másnap betöltendő tizennyolc évének varázsával felejthetetlen volt. Még szinte zavarban volt a sok vendég között, mert addig alig volt társaságban.
Anyósom zafírkék ruhában volt zafír ékszerekkel. Az urak frakkban voltak, a főhercegek, vitéz Szombathelyi vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke és Viktor nagybátyám tábornoki egyenruhában.
A polgári eskető Széchényi grófot elfelejtették meghívni, gyors eljárásomra az utolsó pillanatban hívták meg. Bármennyire is leszorították a résztvevők létszámát, apósom titkári hivatalának így is rengeteg dolga volt. A főudvarmester, a titkárig hivatal vezetője, az udvarhölgyek, titkárok és titkárnők hetek óta az esküvő ügyében dolgoztak.
A kastély földszinti termei fényesen kivilágítva. Két teremben volt terítve gyönyörű virágdísszel.
Az előétel fogas volt, a Balaton különlegessége. Az asztalunknál tálalt óriási fogas bőre oly kemény volt, hogy alig lehetett venni belőle. Vacsoránál Auguszta és Magdolna főhercegnők között ültem, szemben velem anyósom. Feleségem a másik oldalon ült. Auguszta főhercegnő szokása szerint öt-hat bronche-t viselt mellén, ezen alkalomra nagyértékűeket. Mint minden étkezésnél akár hétköznap, akár ünnepen, most is terítéke mellett volt legyezője. Étkezés végén, mielőtt asztalt bont, megfogja legyezőjét, ez mintegy jel mindenkinek.
A vacsora nagyon kellemes hangulatban folyt. Auguszta főhercegnő derűs kedélyű volt, mint mindig, most is halkan beszélt, lehetőleg németül, tökéletesen csak németországi száműzetésében tanult meg magyarul.
Magdolna főhercegnővel a háború eseményeiről beszélgettünk. Dicsértem a nyakában függő briliánsokkal körülvett hatalmas, reneszánsz stílusú foglalatban levő rubint.
Vacsora után Auguszta főhercegnő a feketekávénál rágyújtott szokásos szivarjára (ismeretségi körömben az egyetlen hölgy, aki szivarozott), mi pedig, a fiatalság kimentünk a sötétedő parkba. A Balatonban hosszú ezüst utat festve tükröződött a szokatlanul nagy, még narancsszínű augusztusi hold, mely később egyre kisebb és ezüstösebb lesz az éjszaka folyamán. A víztükör ilyenkor oly sima, mind nappal soha. Szellő sem rezzen és a legkisebb fodor sincs a vízen. Mintha aludna.
A füzesben, a park egyik oldalán egy gramofon vár. Néhányan "nemhivatalosan" táncoltunk is a kezdődő nyáréjszakában. Még nem volt egészen sötét és a sziluettek belerajzolódtak a holdat tükröző vízbe, felettük a szomorúfűz ágainak vékony árnyéka nyúlt le. Talán nem is volt igaz, annyira szép volt…
Vannak az életben olyan túlcsorduló, hihetetlen pillanatok, miikor az ember úgy érzi, hogy ez már szinte sok, mikor már szinte fél: ez nem is lehet igaz, de azután hitetlenkedve belátja, hogy ez mind véle történik és igyekszik megragadni a pillanatot, hogy többé ne engedje el. A pillanatot azonban nem lehet megállítani.
Neubronn bárónő oly korán jött az ijesztő hírrel, hogy mindjárt tíz óta, és akkor mára mindennek vége. Ez volt házasságom előtt az utolsó éjszaka.
Másnap, 1913. augusztus 17-én, esküvőnk reggelén, menyasszonyom tizennyolcadik születésnapján korán keltem. Először nem díszmagyarba, hanem polgári ruhába öltöztem, mert reggeli előtt szentmise volt a kastély kápolnájában.
A kis, fehérre meszelt falú kápolna két padsorában rajtunk kívül apósom, anyósom és anyám, valamint menyasszonyom testvérkéi ültek. A Feszty Masa szép oltárképével díszített oltárinál a tihanyi apátságból étkező P. Bozmánszky bencés szerzetes misézett és tízéves sógorom, József Árpád főherceg ministrált. Mise alatt
megáldoztunk. Bozmánszky atya beszédet mondott kettős ünnepünkről. Mise után az oltár előtt felajánlottuk házasságunkat Jézus Szentséges Szívének és a bencés atya átnyújtott emlékül egy berámázott szentképet a Szent Szív ígéreteivel azok számára, kik magukat neki ajánlják.
Utána az oszlopos kastélytaraszon reggeliztünk. A reggeli napban tengerzölden ragyogott a Balaton és a vízig vezető park közepén a hatalmas kör alakú füves térben virágzó vörös floxokból világított a máltai kereszt formában ültetett virágágyás vagy tizenöt méter átmérővel.
Reggeli után menyasszonyom, ki a királyi ház tagjaként ezen a napon lett nagykorú, míg mi többiek ez időben a nagykorúságot csak huszonnegyedik életévünk betöltésével értük el, szülőivel autóba ült, és a hegytetőn levő kolostorba hajtottak, hogy tanúk és szülői jelenlétében, mint az uralkodóház nagykorú tagja házasságkötése előtt lemondjon a trónöröklés jogáról.
VI. Károly német-római császár, Magyarországnak e néven III. királya az Ausztriai – más néven Habsburg – Ház utolsó férfitagja, mikor látta, hogy nem marad fiú örököse, 1715-ben, majd Magyarországon 1723-ban törvénybe foglaltatta a fiág kihalása esetére a leányág trónöröklési jogát. Ez a törvény a Pragmatica Sanctio és ennek értelmében követte őt leánya, Mária Terézia a trónokon.
Most már nem maradt betölteni való trón többé, és ha lett volna is, a család gyermekbősége és elágazása folytán erre a férfiág kihalása esetére a leányág öröklési joga, így menyasszonyomé is. A házitörvény előírja, hogy minden főhercegnő, ki nem a Habsburg ház valamelyik tagjával házasodik, lemondjon erről a jogról. A lemondás azokra is kötelező, kik más királyi ház tagjaival házasodnak.
A kolostor nagytermében már várt a családfő képviselője, Zichy János gróf, továbbá Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát és dr. Gidró Bonifác tihanyi apát. Mikor a főhercegi család belépett, mindenki felállt és az üdvözlések után Zichy János gróf felolvasta az aláírandó lemondási okmányt, melynek legfontosabb szakasza így hangzott:
- "Különösen elismerem és még világosan ki is jelentem, hogy afent említett házasságunkból származó gyermekeinket és azok utódait, miután ők nem tagjai a legmagasabb uralkodóháznak, nem illeti meg a Habsburg Ház semmiféle trónöröklési joga és így minden trónöröklési rendből ki vannak zárva."
A felolvasott szövegre esküt tett, és azután aláírta. Szülői és a jelenlevő tanúk ugyancsak aláírták és az okmányt később eljuttatták a Család fejéhez a száműzetésbe. Egy kevesebb mint kétes királyság reményéről kellett lemondania, hogy királynő legyen az én szívemben.
Én a lemondásnál nem voltam jelen, és mikor visszatértek, ők is rögtön visszavonultak átöltözni. Az úton már özönlött a nép a templom felé. Nemsokára lezárják a szűk szerpentin utat az esküvői menet autói számára. Az udvartartás tagjainak egy része már fent volt a templomban, hogy ellenőrizze a belépőjegyeket, más részük itt lent irányította a személyzet munkáját és az előkészületeket.
Valószínűtlen érzés volt, hogy most az én esküvőm lesz. Sok esküvőn voltam már, mindegyik olyan természetesnek tűnt és mennyire nem jelentett izgalmat nekem. Volt hely olyan kis, köznapi gondoknak is, hogy a szokatlan gallér nem marja-e ki frissen borotvált nyakamat, melyet az utóbbi napokban annyiszor borotváltam, de a hétköznapi érzéseket most furcsán túlszárnyalták olyan érzések, melyek az élet "döntő pillanatát", életem "nagy jelenetét" jelezték bekövetkezettnek.
Az élet színpada már elő volt készítve az előadásra. A közönség már elfoglalta helyét. Az utolsó pillanatok kapkodása után még egy pillantás a tükörbe, ahonnan egy fényes díszmagyaros, lesült bőrű "szereplő" néz vissza rám nyugodt tartással, tökéletesen leplezett belső izgalommal.
A láthatatlan rendező bekopog. A főszereplő felcsatolja drágaköves kardját, melyet évszázadok óta csak dísznek használtak.
Kezdődhet az előadás!
Erba Odescalchi Sándor herceg: Testamentum II. Bp. 1991. 427-431