Vers József – Vers Réka: A Tihanyi-félsziget természeti értékei
Tihany nevének hallatán többnyire a visszhang és a Bencés Apátság kettős tornya jut eszünkbe, a turistáktól zsúfolt kis utcák és a strandolás a Balaton-parton. A település kultúrtörténeti értékei joggal közismertek, az azonban már sokak számára hat meglepetésként, hogy a szakértők éppen a természeti értékei alapján találták méltónak az Európa Diploma elnyerésére. Az elismerést az Európa Tanács adományozta 2003. július 1-én, hazánkban harmadikként a Tihanyi-félszigetnek. Elismerése ez az egyedülálló természeti értékeknek, de a megőrzésük és bemutatásuk érdekében végzett munkának is.
A terület földtörténeti múltja számos egyedülálló vonást hordoz. A "kecskekörömről" híres pannon üledékek fölött különböző vastagságú vulkanikus rétegek fekszenek, ezek teszik ki a félsziget fő tömegét. A tűzhányók működésének első időszakában az akkor már sekély Pannon-tengerből hatalmas robbanások sorozata után emelkedett ki a félsziget tömbje. A felszínre kerülő kőzetdarabok, vulkáni por és hamu álltak össze szürkésbarna bazalttufává. A félsziget peremén végigfutó magaslatok tulajdonképpen az egykori kalderaperemek maradványai, s a kitörési centrumok, a kráterek helyén kialakult lefolyástalan medencékben csillog a beltavak víztükre.
A tűzhányók hosszú és változatos tevékenységét hévforrásos utóvulkáni működés követte. A mélybe szivárgó vizek a lassan kihűlő magma hőjének hatására felmelegedtek, s vulkáni gázokkal keveredtek. A felfelé áramló agresszív gőzök az idősebb kőzetekből (mészkőből és homokkőből) karbonátot, kovát oldottak ki, melyet aztán a felszínen, a hirtelen nyomás- és hőmérséklet-csökkenés következtében leraktak. Az így kialakuló, igen változatos szerkezetű mészkövet gejziritnek nevezik, s ebből a kőzetből épülnek fel a Tihanyi-félsziget híres gejzírkúpjai. Hajdan százötvennél is több lehetett belőlük, mostanra 60-80 körül lehet a számuk. A gejzirit ellenállóbb a bazalttufánál, így a félsziget legmagasabb részei azok maradtak, melyeket sapkaként borít a forrásmészkő: a Csúcs-hegy, a Nyereg-hegy, de – nyilván nem véletlenül – egy gejzirit-tömbre épült a Tihanyi Bencés Apátság épülete is. A legnagyobb forráskúp - az Aranyház - nevét a sziklafelületein élő sárga kéregzuzmóról kapta, amelytől napnyugtakor valóban aranyszínben tündököl.
Bár az Európa Diploma indoklásában az egyedülálló geológiai képződmények szerepelnek, ugyanilyen értékes a rajtuk és körülöttük élő lények sokasága, együttese. A ritka növény- és állatfajok hosszú listája következhetne most, de miután ez számos helyen olvasható, szeretnénk inkább az okokat bemutatni. A Tihanyi-félsziget kultúrtáj: talán egyetlen négyzetmétere sincs, amit az emberi tevékenység az elmúlt évszázadokban (talán évezredekben) érintetlenül hagyott volna. Ez azonban semmit sem von le az itt található természeti jelenségek, élőlények értékéből. Elődeink tevékenysége, munkája egyik fő alakítója, de nem elpusztítója volt a természeti környezetnek. A félsziget növénytakarója az emberi beavatkozás előtt valószínűleg főleg száraz tölgyesekből állt. A legeltetés előrehaladtával - az elmúlt évszázadokra - már a gyepek szinte kizárólagos uralma volt jellemző. Az 1900-as évek elején készült fotókon alig ismerünk Tihanyra: kopár, sziklás hegyoldalak emelkednek meredeken a Balaton partjától. Az 1960-as évektől – a legeltetéses állattartás eltűnése nyomán – ismét az erdők nyomultak előre. Napjainkban: gyepek, erdők, mezőgazdasági területek, beltavak, nádasok, sziklák mozaikja nyújt változatos élőhelyeket, s szemet gyönyörködtető látványt. Ez a sokrétűség Tihany igazi értéke, ennek megőrzése a feladatunk.
A Külső-tó ma egyik legértékesebb területünk. Itt a hetvenes években – a vízlevezető árok lezárásával – elődeink megtették a legfontosabb lépést. Az elmúlt 25 év látványos eredményeket hozott a tó helyreállításában, mai divatos szakszóval: élőhely-rekonstrukciójában. A vízi növényzet visszahódította a tavat: nádasok, keskenylevelű gyékényesek élnek a mélyebb régiókban, a közöttük folyamatosan változó méretű nyílt vízfoltok jellegzetes hínárnövénye a közönséges rence. A növényzet visszatérésével együtt állatokkal is újra benépesült, igazi madárparadicsommá vált a tó. Kora tavasszal elsőként a sitkék énekében gyönyörködhetünk, majd a téli vendégként a tavon tartózkodó kisbukók mellé megérkeznek a nyári ludak. Kedvenc legelőik a tóparti gyepek, ide vezetgetik ki április elején fiókáikat is. A szülők rendkívül óvatosak, a legkisebb gyanús jelre a nádasba menekítik vissza a kicsiket. Az éberségre szükség is van, hiszen a fiókákra szarkák, barna rétihéják, sőt az utóbbi időben a félszigeten megjelent hollók is vadásznak. A bölömbikák jellegzetes hangja kora tavasszal messze elhallatszik, ekkor érkeznek a szürke gémek és a nagykócsagok, kissé később, májusban a vörös gémek. Júniusban a több mint száz párnyi gázlómadár népes "légifolyosókon" jár a Balaton-partra halászni, s szállítja vissza begyében a táplálékot fiókáinak.
Különleges élőhely, természeti és kultúrtörténeti emlék is egyben az Apáti-hegy oldalában fekvő levendulás. A múlt század 20-as éveitől létrehozott ültetvény nagy részét az 1960-as években kivágták, a maradék mintegy húsz hektáron pedig megindult a természetes szukcesszió, a beerdősödés folyamata. A kilencvenes évek közepétől aztán a még "menthető" részeken, ahol levendulatövek még nagy számban éltek, megkezdtük a cserjék visszaszorítását, s ma tízhektárnyi hullámzó lila tengerben gyönyörködhet a látogató június-július fordulóján. A levendulatövek között lejtősztyepp jellegű növényzet él, s együttesen egyedi, máshol nem látható élőhelyet alkotnak, számos értékes növény- és állatfajjal. Jellemző itt a mediterrán kabócafajokhoz hasonlóan nagy termetű óriás énekes kabóca és a mannakabóca, az öreg mandulafákon pedig mandulacincérek élnek.
A félsziget gazdag vadgyümölcsökben, különösen a húsos som és a vadkörte tenyészik szép számban, a kínálat azonban a közeljövőben jelentősen bővülni fog: három kis gyümölcsöst telepítettünk 2001 őszén. A fő cél persze nem a kirándulók gyümölcs-ellátása volt, hanem a Balaton-felvidéken fellelhető ún. tájfajták megőrzése. Kollégáink több éves munkával feltérképezték a még meglévő öreg gyümölcsösöket, idős fákat, s az arra érdemesekről hozott szaporítóanyaggal faiskolai csemetéket állíttattunk elő. A "fajták" egy része nagyobb területen elterjedt volt, sokak számára ismerősen cseng a "szentiványi alma", vagy a "rozzsal érő körte" neve. Másoknak még helyi neve sincs, csak annyit tudnak róluk, hogy termésüket évtizedek óta örömmel fogyasztják. Ezek a fák nem igényelnek rendszeres kezelést, permetezést, öntözést, a fajták évszázadok alatt alkalmazkodtak a helyi körülményekhez.
A gyepterületek fenntartásának kulcskérdése a legeltetés. A kilencvenes években a Csúcs-hegy alatt létesített juhakol a félsziget egy részén megoldja ezt a feladatot, négy évvel ezelőtt pedig a Belső-tó partjára került egy kisebb szürke marha gulya. Az állatok ide telepítésével több célt is el kívántunk érni. A régi magyar háziállatok megőrzése éppúgy feladata a természetvédelemnek, mint a vadon élőké. Gazdaságossági, termelékenységi szempontoknak ezek a régi fajták már aligha tudnak megfelelni, megtartásuk mégsem öncélú. Hasonlóan a már említett régi gyümölcsfajtákhoz, ezek a háziállatok is évszázados alkalmazkodás eredményeit hordozzák magukban. Képesek voltak fennmaradni és hasznot hajtani a legmostohább körülmények között. A kis gulyának fontos tennivalója van a tízhektárnyi területen: ellátják a természetvédelmi kezelést, legelésükkel fenntartják a fajgazdag gyepet. A békésen legelésző hatalmas, kormos bika, az ugrándozó kisborjak látványa nap mint nap népes nézőközönséget vonz a Belső-tó partjára.
Az elnyert cím, az Európa Diploma, egyrészről elismerése a területen végzett munkánknak, másrészről azonban újabb kemény feladatokat ró ránk. Ez az elismerés ugyanis ötévente felülvizsgálatra kerül, szükség szerint vissza is vonható. Az elbírálás során a megőrzés mellett hangsúlyos kérdés a természeti értékek megismertetése, így a félsziget egészén végigvezető Lóczy-gejzírösvény továbbfejlesztése, és a bemutatás más lehetőségeinek kialakítása is. Végezetül idézem a sokunk által nagyra becsült botanikus, dr. Seregélyes Tibor találó megjegyzését, melyet az Európa Tanács hozzánk küldött szakértőinek mondott az Aranyház tetején: "Ez a félsziget, úgy, ahogy van, egy csoda!" Azért dolgozunk, hogy az is maradjon.