Sonnevend Imre: A Tihanyi-félsziget természeti képe
Van a Balaton-felvidéknek egy különleges fekvésű szőlőhegye, amely arról is híres, hogy e tájon a legmagasabban fekvő helyen, 370-380 m-en termesztik az olaszrizlinget, és ahonnan egyedülállóan sajátos szögből és magasságból pillanthatunk le a Tihanyi-félszigetre. Ez a hely a Hideg-hegy.
Erről a magaslatról széles sávban tekinthetünk le a Balaton északi partja mentén húzódó mediterrán tájra. Szőlőhegyekkel és erdőkkel tarkított ez a riviéra, meleg, sőt nyáron kimondottan az Adriai-tenger partvidékére emlékeztet, forró és száraz, déli kitettségű domboldalakkal tarkított.
Ebből a Fűzfőtől Keszthelyig szelíden hullámzó tájból csordul tovább egy darabka földnyelv dél felé, legördülés közben megkövesedett könnycseppként a Balaton víztükrébe beleágyazódva: a Tihanyi-félsziget.
Több ezer év óta kultúrtáj. Az itt letelepedett, békességet itt elképzelő legionáriusok szőlőtermelő tevékenysége kezdte e tájat átformálni. Itáliára emlékeztető szelíd éghajlata ma is vonzó sokak számára. A botanikusok azt mondják, hogy ez a Balaton-felvidéki melegkedvelő növényzet egy hatalmas reliktum, a melegebb geológiai korok itt felejtett szigete. S közülük is kiemelkedik a változatos domborzatú Tihanyi-félsziget, megannyi szubmediterrán jellegű növényével és állatfajával.
"Szebb angolkertet nem lehetne készíteni sehol. Mindene megvan, amivel a természet pusztaságát felpiperézni lehetne", írja Kazinczy 1789-ben. Nagy részben igazak ezek a mondatok ma is.
Tihany páratlan természeti szépségeit nem nehéz kifésülni a turizmus által összekuszált szálak közül, legyen akár tél, akár nyár. "Tihany igaz szeretőknek való", írja Szabó Lőrinc. Mi ehhez hozzátehetjük, hogy Tihany a minden szépre fogékony - s melyik ember nem az - ember számára egyedülálló élmény. A nyári turizmus ó-falut elárasztó dzsungeléből kilépve akár pár méterre már a természet az úr. Tihany még ma is elvarázsol, letaglóz, kitartóan gyönyörködtet és történelmi atmoszférája kapcsán visszatekintésre késztet.
A mai látogató észre sem veszi, hogy mennyi mindennel gazdagabb volt Tihany 60-80 évvel korábban. Nem zavarja a tizenkét szótagot visszaverő és sok költő által megénekelt visszhang hiánya, a falukép visszafordíthatatlan átalakulása, a kecskekörmöt (Congeria nevű őskori kagylómaradvány) áruló tihanyi fiúcskák hada sem kíséri már skandálva a látogatót a hajóállomástól az apátságig. Ki tudja ma már, hogy Tihany híres halászfalu volt, archaikus halfogó eljárásaikat Herman Ottó tanulmányozta. A 60 holdas levendulásra csak elöregedett, bozontos tövek emlékeztetnek, amelyeket a természetvédők ápolnak. Az idő elemésztette a tufába vágott és nemrég ismét helyreállított barátlakások hajdani kápolnáját és kő ikonosztázát. Hol van már a Balaton élővilágát bemutató akvárium a hajóállomás mólójának végén?
Mindezek hiánya mégsem feltűnő, Tihany szépség-ritkaság zuhataga visszavonhatatlanul elborítja a látogatót.
A megannyi geológiai, botanikai, zoológiai és táji érték miatt hazánk első tájvédelmi körzetét 1952-ben itt alakították ki. A föld mélyének káprázatos változatossága bukkan itt felszínre. A félsziget Vulkán isten tevékenységének köszönheti létét. A ma már ritkasággá váló kecskekörmöket kinevelő hajdani Pannon-tenger elvonulása után felszínre kerülő Balaton-felvidéki vulkánosság itt Tihanyban csak "tökéletlenül" működött. Bazalt helyett a "sárvulkánok" jellegzetes termékét, a meleg barnás-szürkés színű, más kőzetszemcséket is magában rejtő tufát vetette a felszínre. Ez jellemzi az egész félszigetet, a Kiserő-tető festői sziklái is ebből állanak, évszázadok óta ebből építkezik a helyi lakosság, még talán a legendás tihanyi kőbölcsőt is ebből faragták.
Ennél érdekesebb kőzet még egy van itt: a "kártyakő", amely a vulkánosságot követő hőforrások tevékenységének megkövesedett maradványa. Ez a tulajdonképpeni réteges hidrokvarcit alkotta azt a mintegy 110 gejzírkúpot, amelyből mára jóval kevesebb maradt. A legszebb közülük a sárga zuzmóktól színes Aranyház.
A félsziget különleges ajándéka a két tó, melyek vulkáni kalderák (kürtők) beszakadt helyein keletkeztek. A Belső-tó 26 méterrel magasabban fekszik, mint a Balaton. Partja ismét nádasodik, pedig az 1966-ban beletelepített 3000 amur akkoriban egyszerűen kirágta a növényzetét. A természet regenerálódása csodás: a Külső-tavat 1803-ban lecsapolták, de 1971-ben a természetvédelem ismét elzárta a lefolyót. Azóta oly mértékben regenerálódott, hogy ma már a nádas és gyékényes szigetek csodás szőnyegét szemlélhetjük a Csúcs-hegyről, benne a néhány éve fészket is rakó nemes kócsagokkal és nyári ludakkal.
A mediterrán jellegű növényzet a köves, hamar felmelegedő talajon minden évszakban elkápráztat. A Csúcs-hegy sziklagyepjeiben szőnyegként jelenik meg a sárga és lila virágú, védett apró nőszirom. A tavasz pazar virágüzenete az a rengetek kifeslő mandulafa, melyet májusban a vad(sarj)meggyek fehér pamacsai követnek. Júniusban a levendula kék szőnyege terül szét a Csúcs-hegy déli lejtőjén, sőt újabban, hála az új telepítéseknek, másutt is.
A nyári, egyre vadabbul színesedő gyepek rózsaszín apró gramofon tölcsérei a szintén mediterrán borzas szulák tízezernyi virága.
De a meglepetés mégis ősszel éri a kirándulót: azt hiszi, hogy a nyári forróság mindent kiölt már a sziklákon, a természet belefáradt az 50 fokos hőségbe, s mégis, szeptember elején lila, kecses virágok ezre lepi el a sziklás gyepeket. A délies származású őszi csillagvirág különleges ízlése ezt a szüret előtti időt kedveli.
De ugyancsak ősszel, a gyakran menetrendszerűen megjövő őszi csapadék hatására bátorodik fel a hagymájából felszínre törő, rövid életű, sárga színű vetővirág, amely a Balkán és a Földközi-tenger üzenetét hozza el ide Tihanyba.
Az állatvilág is gazdag ezekben a melegkedvelő életközösségekben. Egyedül az országban itt tömegesen énekel nyári estéken a görög tájak jellegzetes hangásza, az óriás énekes és a manna kabóca.
Ugyancsak délies, mediterrán ritkaság a 196 előforduló madárfaj közül a füleskuvik, amely Magyarországon csak ezen a vidéken él. Ez a kuvikfaj kevésbé értékeli a kabócák énektehetségét, ugyanis előszeretettel fogyasztja őket.
Németh László "olasz öbölnek" látta Sajkodot, Déry Tibor Tihanyt olyan tájnak, "amely meg van elégedve önmagával", Borsos Miklós számára "Olaszország jött el" a Diós domboldalába. Üljünk le úgy október tájban a Kiserdő-tető sziklájára, és tekintsünk le róla a Külső-tó felé. A szőlősorok között szüretelők mozognak, a Nemzeti Park birkanyája legel a zöld mezőben, a cserszömörce vöröse tarkállik a Csúcs-hegy sárga-tarka molyhos tölgyesei között. Hátunk mögött megkondul az Apátság .harangja. Egy obsitos legionárius vagy mi ülünk ott a sziklán?