Programok > Túrák > Óvár-barátlakások

Óvár

Az Óvár nevű hegy ovális alaprajzú földsáncrendszere a bronzkor végén és a korai vaskorban épült fel. Ez a Balaton-vidék legépebben fennmaradt és legnagyobb földvára. Háborús körülmények között a környék népének biztos menedékhelye, s egyben fejedelmi székhelye is volt.

A félszigetet keleti oldalról határoló markáns gerinc, a Balaton felé néző festői bazalttufa-alakzatokkal, tetején fut végig a Balaton-környék legszebb vaskori földsánc-maradványa. Az egykori földvár maradványai közelében un. pannon-gyepek találhatók, bennük tavasszal a hangyabogáncs (Jurinea mollis), a nagy pacsirtafű (Polygala maior) és a tavaszi hérics (Adonis vernalis) csoportjai, ősszel a csillag gerebcsin (Aster amellus) lila virágtömege díszlik. Itt él a hazánkban csak két helyen előforduló nyugati ajtóscsiga (Pomatias elegans) is. Az Óvár keleti oldalán a 20 méter magas bazalttufa-sziklába vájt barlangok sorozata húzódik, ezek az un. Barátlakások. Egykor azok a bazilita szerzetesek készítették és lakták, akiket I. András királyunk felesége hozott magával a Kijevi Nagyfejedelemségből, Kr.u. 1050 körül. A cellacsoportokból ma már csak három látható, a többit az 1952. évi sziklaomlás betemette. 1994-ben a sziklafalat és a még meglévő cellákat stabilizálták, helyreállították. Az egykor itt élt szerzetesekről kapta nevét a félsziget egyetlen felszínre bukkanó rétegforrása, a közeli Orosz-kút. (Ma gyakrabban használják a Cyprián-forrás elnevezést.)

Halomsírok

Az Óvár déli lejtőjén - az autóparkoló helyén és a környékén - a földvár fejedelmeinek sírjai fölé mészkőből és földből több méter magas halmot emeltek. A halomsírok egy részét az 1970-es évek elején feltárták, a hamvasztásos sírokban agyagedények cserepeit, bronz ékszermaradványokat és megszenesedett búzaszemeket találtak.

Remetetelep (Barátlakások)

Az Óvár keleti oldalában, a sziklafalban a 11-14. század között ortodox görög szertartású remeték vájták ki celláikat, kápolnájukat és ebédlőtermüket keleti típusú laura-rendszer szerint. Ez a Kárpát-medencében, sőt Közép-Európában az egyetlen, aránylag épségben maradt remetetelep, helyi neve barátlakások. A remeteteleptől nem messze található Tihany egyetlen forrása, amit korábban Orosz kútnak, ma Ciprián-forrásnak hívnak.

Berzsenyi Dániel - A remete

Egy őszült remetét a Tihany oldalán Ismértem. Sivatag sziklaüregben élt. Már két századokat hordoza vállain, S mellén lengedezett hosszu, fejér szakál. Gyakran bölcs szavait hallani elmenék Barlangjába, vidám gyermekidőm alatt. Sok történeteket hordogatott elő A bölcs ősz az idők régi homályiból.

Egy szép alkonyaton melleje ültetett, Ősz pillái alól könnye kicsordula, S így kezdé szavait: Látod amott, fiam, Amint a Balaton habja locsogva küzd A bérc öbleiben, s rengeteges vadon Zöld pártája körülfűzte az ormokat? Ott hajdan ragyogó tornyok, erős falak Állottak sudaras sorjegenyék között. S ím, ott egy feketült klastrom, az ó világ Buzgósága dicső temploma s szent helye. Sok távollakozók s messze szarándokok Csókolták küszöbét s szentjei zsámolyát, S a himnuszba vegyült orgona hangjai Buzgón ömledezék a hegyeket körül.

Hány szív harcola szent boltja homályiban, Míg eltépte magát ösztöne láncain, S lángérzése szelíd buslakodásra vált! Hány szép hervada ott élete hajnalán, Mint egy gyenge virág a havasok között, Melly látatlan alak díszeivel kivész!

Ott lankadt, epedett Váradi Lóri is Érző lelke tüzes gerjedezésiben. Nem fojthatta meg azt a feledő idő, Sem más isteni kéz mennyei balzsama. Legszebb szűz vala ő Hunnia térein. Sok fényes lovagok néztek ohajtva rá: Sok nagy gazdagokat Lórika megvetett, Mert szívét szeretett Sándora bírta már, S oldhatlan kötelek közt vele egyesült. Sándor régi nemes faj, de szegény vala; Mellyért Lóri kemény atyja csikarva dúlt, S e klastromba dugá a szerető leányt. Kábultan maradott Lóri sokáig itt, S mint egy álmodozó csendesen elmerült. Míglen végre beteg szíve felébrede, S a kétségbeesés tőreivel vivott.

Már négy bús kikelet látta siralmait S lassanként kihaló kellemit, amidőn Egy bús óra alatt ajtaja megnyilék, S a régen-siratott karja közé rogya. Testek rándulatit festeni nem merem, Sem tördelt szavokat s ömledezésiket. A döbbent kebelek nyögve szorultak el, S bennek minden erő s élet eloltatott. Míglen végre, sebes könnyeik árjai Megnyitván lekötött nyelvüket, így zokog Forró csókjai közt a pihegő leány:

Oh kedves, kit az én lelkem epedve várt Minden perceneten, s érted imádkozott! Oh ifjú, kit az én szívem ezer közül Választott! de az ég szívemet eltöré! Eljöttél, hogy ezen néma falak között Esdeklő szeretőd könnyeiben feredj? Eljöttél, hogy alélt lelkem előtt kinyisd Elvesztett örömünk hajdani édenét? S hogy még egyszer örömkönnybe borult szemét Lóridnak karodon zárja be a Halál?

Sándor

Nincs szóm, nincsen erőm! végy kebeledbe, végy! S olvasd e halovány orca vonásain, Olvasd e szomorún béapadott szemen, Mint szenvedt nyomorult életem ekkorig. Bujdostam hegyeken, völgyeken és habon, Míg felleltelek, oh angyalom, édesem! Im álttörte acélzáraidat karom. Jer most, merre karom s a szerelem vezet. Jer, menjünk oda, hol senki nem ismer, és Egy csendes kalyibánk, egy nyoszolyánk leszen. Menjünk! int az idő; oh ne habozz! kövess!

Lóri

Menjünk, nyújtsd karodat! légy vezetőm! megyek A bús Kaukazuson s tengerek árjain Lángnak, habnak, ezer fegyverek élinek. Isten véletek itt, oh szomorú falak, Itt hagylak! szeretőm karjain elmegyek! Menjünk a szerelem szárnyain... Oh, de mit, Mit hallok? elalél lelkem. - Egek, mi ez? Halld, a lármaharang! nézd! közelítenek A fáklyák. Ti kemény istenek! - el vagyunk Árultatva tehát? - Oh, te csalárd öröm! Eltűnsz, el, valamint egy buborék tehát? Már hát nem lehetek, kedvesem, a tiéd E földön! de tiéd lészek az égbe' majd! Oh, kedves szeretőm! hogyha szeretsz, ne hagyj E mélységbe'! ne hagyj! ölj meg ezen helyen; Ölj meg, hogy kezeden fogyjon el életem. Hah jőnek Szeretőm, hív szeretőm, ne hagyj! Csókolj meg, s vasadat döfd ide, oh, ne szánj! Döfj, ím itt kebelem. Én örömest halok. Add meg nékem ezen leggyönyörűbb halált!

Ekkor Sándor előrántja hegyes vasát, S a vállára borult szűz kebelébe döf. Elsóhajtva repűl bánatos élete, S egy bágyadt Köszönöm! volt lebegő szava.

Sándor

Hah, menj, menj, te nemes lélek! ez a világ Nem méltó tereád, menj, követőd leszek. Hah, már látlak! az ég fényözönén lebegsz, Intesz, hívsz, mosolyogsz, karjaidat nyitod. Ó kedves szeretőm, Lóri, te hívsz: megyek.

Ekkor Lóri hideg karja közé borult. Csókokkal befedé kedvese tagjait, S mélyen mártja sebes szíve alá vasát, S forrón öszvevegyült vérök eláradott.

Ott egy nyárfa alatt lett temetőhelyök. Egy szép gerlicepár jött ki porokból, és E csendes ligetek sátoriban leszállt. Gyakran látni setét éjjeleken fejér Fátyolban lebegő lelköket e helyen: Gyakran hallani itt lassu melódiát Éjjel, mint valamely gyenge furulyaszó Messzünnen kihaló gerlicehangjait.

[1807 körül]

Tihany info blog

Friss program és rendezvényinformációk olvashatóak a Tihany-info blogon.

Megújult a Tihany Turizmusáért Egyesület honlapja

Egyesületi összefogásban megújult az Tihany Turizmusáért Egyesület honlapja. Benne kulturális és programinformációk, valamint egy online szállás foglalási rendszer.